VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Igen, az egyházügy a kulturális minisztériumhoz tartozik - a médiaügyekben nem vagyunk illetékesek. De a kormány sem avatkozik bele következetesen a közszolgálati média műsorpolitikájába, illetve a műsorszerkesztésbe, így hát nincs cenzúra. A '96. évi I. törvény, azaz az úgynevezett médiatörvény szabályait tartjuk irányadónak, és úgy gondolom, mindenki azt tartja irányadónak. Ebből idézek egy legelső, alapelvi rendelkezést, mely szerint - így szól az idézet - a műsorszolgáltató a törvény keretei között önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik. Mi ezt komolyan vesszük, és így is gondoljuk.
Bármilyen, törvényességi szempontból kifogásolható kérdéskörben persze - mint ahogy a képviselő úr is említette - az ORTT panaszbizottsága illetékes a kivizsgálásra. Természetesen magunkra nézve ezt az eljárási rendet kötelezőnek tartjuk. Tudomásom szerint - ettől függetlenül, mondom - az ORTT elnöke rövidesen kezdeményez egy találkozót a történelmi egyházak vezetőivel.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés