DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is csatlakoznék Szakács képviselő úrhoz, hogy az adatvédelmi biztos szakvéleményét illő megfontolni, nehogy később abba a hibába kerüljünk, mint a teljes körű népszámlálás elrendelését tárgyaló országgyűlési határozatnál, amikor is lihegve kellett utánamenni azoknak a módosító indítványoknak, amelyek az adatvédelmi szempontból aggályos rendelkezések kiküszöbölését célozták.
Horváth képviselő úrnak annyit, hogy az őáltala szorgalmazott teljes körű mezőgazdasági adatfelvételre a közelmúltban került sor. Ez alapján készült el a nemzeti fejlesztési tervnek a vidékfejlesztési, agrárfejlesztési fejezete. Az más kérdés, hogy ezeket az adatokat a tudományon túl a politika mennyire veszi a konkrét döntéseknél figyelembe, pontosan azoknak a céloknak az elérése érdekében, amiről a képviselő úr is beszélt, hogy bizonyos területeken, jó természeti adottságok mellett, iszonyatos magas munkanélküliséggel és elnéptelenedő falvakkal találkozunk. A kettő valahogy nem jön össze; illetve a párhuzamosak időnként a végtelenben szoktak találkozni, annak meg a politika nem nagyon szokott örülni, és nem is jelent jót egy-egy kurzusváltás előtt, ha ezeket az összefüggő vektorokat nem tudjuk erősíteni.
Teljes mértékben egyetértek a felvetésével, de ennek a módosításnak most itt, tulajdonképpen ennél a reprezentatív összeírásnál nincsen jelentősége, mert hiszen ez az adatbázis rendelkezésünkre áll.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés