IMRE ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat ismét a már egyre inkább gyakorlattá váló, több törvényt is érintő, salátatörvényként elhíresült formában került előterjesztésre. A javaslat érinti a szociális törvényt, a gyermekvédelmi törvényt és a családok támogatásáról szóló 1998. évi törvényt.
A szociális törvény módosítása az előterjesztő szándéka szerint elsősorban a szociális biztonság erősítését, a segélyezési rendszer különösen nehéz élethelyzeteket fokozottan figyelembe vevő módosítását, a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatások átalakítását, valamint a szakosított ellátás egyes kérdéseinek rendezését szolgálná. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy a szándékok mögött milyen valós tartalom van, azok mennyiben vannak összhangban a 2005-ös költségvetés tervezetében szereplő forrásokkal és a kormányprogram ígéreteivel.
A pénzbeni és természetbeni ellátások terén valóban jelentősnek értékelhetjük azt az intézkedést, amely szerint az aktív korú, munkajövedelemmel nem rendelkező személyek három hónappal a szociális ellátás megszűnése után rendszeres szociális segélyben részesülhetnek, ha vállalják a munkaügyi szervezettel történő szoros együttműködést. Erre eddig egyéves együttműködés után váltak jogosulttá. A jogosultság feltételei azonban ezután is megkövetelik a munkaelőzményt, a keresőtevékenységet, illetve a munkanélküli-segély folyósításának megszűntét követő tizenkét hónapon belül a benyújtott kérelmet. Véleményünk szerint azonban nem segít a javaslat azokon a rászorulókon, akik már régóta kikerültek a munkanélküli-regisztrációból, gyakorlatilag információval sem rendelkezünk arról, hogy hányan, hol és miből élnek. Ezeknek az embereknek a számára csakis a munka világába, de legalább a regisztrációba való visszakerülés jelenthetné a kitörést jelenlegi helyzetükből, de számukra ez a javaslat nem kínál megoldást.
A segélyek összege jövőre sem változik jelentős mértékben, erről már hallottunk itt előadást. A rászorultaknak továbbra is ki kell békülniük azzal, hogy a KSH által jelzett létminimum szintje és a segélyezés alapjául szolgáló nyugdíjminimum szintje közelítő, és köszönő viszonyban sincs egymással. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az európai mércével mérve az átlagjövedelem felében meghatározott szegénységi küszöb értéke jövőre ismét meghaladja a minimálbér összegét.
Nem jelent igazán nagy segítséget az ápolási díj jelentősnek tetsző 30 százalékos emelése sem, amely még így is messze elmarad a valódi megoldást nyújtó minimálbér összegétől. A törvényjavaslatban még csak kísérlet sem történik a nyugdíjminimum és a minimálbér ebből a szempontból történő közelítésére, így hát jogosnak érezzük a Béki Gabriella képviselő asszony vezérszónoklatában elmondott önkritikát.
A 2005 helyett 2006-ban bevezetésre kerülő pénzbeni támogatások emelkedése mögött inkább a politikai imázs építése, mintsem a valódi rászorultakon való szakmai segítés szándéka húzódik.
Csáky képviselő úr is említette, bizony jelentős megrökönyödést váltott ki gyógyszerészkörökben, hogy az előterjesztő rájuk akarja testálni a közgyógyellátásra jogosult személyek jogosultságának ellenőrzését. Nem mélyen és részleteibe belemenve azt gondolom, abban nincs vita, hogy a közgyógyellátás rendszere felülvizsgálatra szorul, bizonyos szempontból ez magyarázható lenne a gyógyszerkassza védelmében a háziorvosok receptfelírási szokásainak az ellenőrzésével, de véleményünk szerint ezt a munkát nem a gyógyszerészekre kell rátestálni. Ráadásul pedig nem úgy, hogy erről még csak ki sem kérik az ő vagy az érdek-képviseleti szervük, a kamara véleményét.
Jelentősnek tetsző lépés az adósságcsökkentési támogatások összegének emelése. Üröm az örömben, hogy a támogatást csak azok az önkormányzatok tudják a jövő évben igénybe venni, amelyek saját forrást is tudnak erre a célra elkülöníteni. Nos, az önkormányzatok helyzetéről már volt szó, és a jövő évi költségvetés tekintetében azt gondolom, nem túlzás azt mondani, hogy kevés önkormányzatnak lesz erre lehetősége, így vélhetően ez az intézkedés is csak egy újabb csomót jelent majd a kormány mézesmadzagján, amelyet a rászorulók orra előtt fog elhúzni.
(13.20)
A személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatások között több fontos intézkedés megvalósítására tesz javaslatot az előterjesztő. Csak éppen, mint ahogy már itt a vitában is elhangzott, a megvalósítás személyi, dologi és anyagi forrásait nem teszi hozzá. Nem világos például, hogy a szociális információs szolgáltatás szervezeti háttere, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás technikai és személyi feltételeinek kialakításához szükséges anyagi fedezet, az önkormányzatok lakosságszámhoz igazított közösségi ellátásokat támogató szolgáltatásának és a nappali ellátásnak mi lesz az anyagi fedezete.
Úgyhogy a vita során elhangzottak és az általam eddig elmondottak tükrében a javaslatot nemhogy szolidnak, de még szerénynek sem értékelném. Továbbgondolásra azonban ajánlom, elfogadását viszont ebben a formában nem javaslom.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés