DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A témához szeretnék úgy hozzászólni, hogy azonosulok vele, drukkolok neki, mégis úgy hangzik, azt hiszem, amit mondok és mondandó leszek, hogy kritikus vagyok.

Miért? Azért, mert olyan hézagok, olyan ellentmondások és olyan meg nem válaszolt elemek vannak az asztalunkon, amelyek bizony fokozott figyelmet érdemelnek. Az, hogy a kutatás-fejlesztésről és technológiai innovációról így tárgyalunk, és ilyen kormányzati előterjesztést kapunk, ez rendben lehet. Viszont olyan megnyilatkozások, félmondatok mégiscsak árulkodók, amikor valamilyen nagyobb összefüggésben, de mégis, az államtitkár úr azt mondta egy félórával ezelőtt, hogy nem tudjuk, hová vezet. Persze, hogy nem kell prófétának lennünk, és nem kell valami nagy statisztikai bizonyossággal kimondani, hogy mi lesz öt év múlva, de azért feladatunk, hogy megmondjuk, hogy hova szeretnénk eljutni, hol szeretnénk látni a kutatás-fejlesztést három-négy-öt év múlva, és annak a célnak a követése nyomán hogyan, miért alakítjuk a politikánkat, gazdaságpolitikánkat, tudományos politikánkat úgy, ahogy alakítjuk.

Aztán ilyet olvasok, az általános indokolás 5. §-a így kezdődik: a javaslat megalapozott törvényi kereteket teremt az innovációs folyamat számára, és így megy tovább. Énnekem ez nem tetszik. Megalapozott törvényi kereteket teremt - én jobban szeretném azt olvasni, hogy kapukat tár ki, ablakokat nyit, perspektívát mutat. Lehet, hogy ez szemantikának vagy grammatikának tűnik, számomra mégis lényeges. Hogyan demonstrálom ezt?

Tisztelt Országgyűlés! Szó volt itt róla, és az a nagy szerencsém, hogy már nem kell bemutatnom és idehoznom témákat, például azt, hogy az egyetem, az üzem és a kormányzat hogy is állnak egymáshoz, hogy is viszonyulnak egymáshoz, azt, hogy a tudós vagy a kutatásra képes ember, az egyetemi oktató vagy professzor hogyan válik a kormányzatban a gazdaságpolitika intézőjévé három-négy-öt évre, amikor elmegy az egyetemről a kormányzásba, aztán visszamegy, mert hiszen az ő fő mestersége az, hogy fizikus vagy közgazdász, vagy valami, ami az alapja az ő magabiztosságának.

De ugyanígy aztán mehet a harmadik szférába, a tudományosból, a kormányzattól a vállalatokhoz, az üzembe, és ezeknek az átjáróknak az egyengetése volna a feladata, szeretném, ha ki lenne betűzve ebben a törvényjavaslatban. Akkor kevesebbet kellene tartanunk attól, hogy stagnál az átalakítás, mint ahogy valaki mondta, és akkor kevésbé lesz gond az, hogy kicsi vagy nagy. Lehet általánosítani, hogy a nagyüzemek, a General Electric, a General Motors és az IBM alapkutatásokat végeznek, és az alkalmazott kutatások inkább a közepes és a kisebb vállalkozásoknál történnek. Persze, ez se szabály, talán jelentős mértékben ez egy megjelenés.

Azonban nem volna szabad elfelejtenünk, ne felejtsük el, és betűzzük ki, hogy a feltalálások, a technológiai innovációk óriási többsége, nagyon nagy többsége - nem akarok számot mondani, de talán megkísérelhetném - szerte a világon a garázsban és a konyhában születik meg. Tehát a szakmunkás és a mérnök otthon, a garázsban fuserál, próbálkozik, és valamit kitalál, és különösen így van ez, tisztelt Országgyűlés, manapság, az elmúlt tíz-húsz év technológiai fejlődésében. A komputer és az azzal összefüggő újítások és előrehaladások nagy része megint csak - jelképesen ezeket a szavakat használom - a konyhában és a garázsban történt meg.

De nemcsak a komputer az elektronikus technológiában, hanem a biológiatechnológiában. Milyen jelentős hányadban látjuk azt, ezrével és tízezrével, aki ilyen statisztikát néz, hogy hol vannak ezek, Stanfordtól le Santa Barbaráig! Tényleg tízezrével összeáll öt-hat tudós, akik otthagyták az egyetemüket, pedig rangos egyetemen voltak, a Harvardon, a Columbián professzorok, elmennek, és otthon kicsike, nagyon kicsike üzemet létesítenek, és nagy dolgokat létesítenek.

És akkor mi történik vele? Nem félek annyira, mint Ékes képviselő úr ettől, mert ezeket a találmányokat védi a jog, eladják az IBM-nek és a micsodának, és nem lesznek - hogy is mondjam - kisemmizve, hanem vagy részvényeket kapnak, vagy részestársak lesznek, vagy valamiképpen visszamennek az egyetemi professzorságukhoz, szóval, vannak mechanizmusok, amelyek működnek. Jó volna, ha a mi magyar valóságunkban ezeket néznénk. Láttam ezt elég jól Svédországban is, különösen láttam az Amerikai Egyesült Államokban. A japán módszer jelentősen más, de nem irreleváns ahhoz, ami nálunk történik.

Ne féljünk attól, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, ne féljünk azt kimondani, hogy mi itt, ebben a teremben politikusok vagyunk, politikai döntést hozunk. Igenis, a tudósnak, a menedzsernek, a professzornak és ki mindenkinek megvan a maga feladata, és magunk is néha azt a kalapot viseljük. De itt a döntések az Országgyűlésben, amikor törvényeket tárgyalunk, törvényt, amit a kormány terjeszt elénk - vagy jöhetne máshonnan is, jelen esetben a kormány egy törvényt terjesztett elénk -, végső fokon a döntés politikai döntés, és a politikusnak illik tudni, hogy miről van szó. Ha nem tudja, akkor tanulja meg, vagy illően figyeljen másokat, azokat, akik tudják.

Szóval, ebben a szellemben érdemes volna ezzel a témával foglalkozni, mert megérdemli, és én szeretném azt hinni, hogy lesz annyi módosítás, hogy ebből olyan törvény legyen, amire igennel tudok szavazni, mert jelenleg ott tartok, ahogy a bizottsági jelentésemben is mondtam, hogy bizony tartózkodom.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu