DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ki vagy mi szerint hátrányos egy térség? - teszi föl a kérdést a képviselő úr.

Nos, tisztelt képviselő úr, a térségek területfejlesztési szempontból történő besorolása egy 2001 óta hatályos országgyűlési határozat alapján, az akkor megállapított szabályok alapján történik. Ezt a határozatot egyébként az előző kormány nyújtotta be az Országgyűlés elé, a kormánynak pedig nincs külön mérlegelési joga és lehetősége arra nézve, hogy eltérjen a térségek besorolásánál figyelembe veendő statisztikai mutatók, mutatócsoportok körétől.

De szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy véleményem szerint a besorolások főbb elveit tartalmazó országgyűlési határozat elvei, szabályai kiállták az idő próbáját. Hamarosan az Országgyűlés elé fogjuk terjeszteni a területi folyamatokról szóló jelentést. Ekkor ugyan lesz lehetőség, hogy ezt az országgyűlési határozatot is újragondoljuk, netán módosítsuk, de szinte bizonyos vagyok abban, hogy az új országgyűlési határozattervezet alapjaiban nem változtatja meg a jelenlegi térségi besorolási rendszert, egyedi szabályozásra pedig nincs lehetőség.

A Szigetköz számára azonban nem a hátrányos térségbe történő besorolás jelenti a megoldást. A kormány kiemelten fontosnak tartja a Szigetköznek a problematikáját: az elmúlt három évben 620 millió forintot fordítottunk erre, a jövő évi költségvetésben is 230 millió forint áll rendelkezésre, és elkezdtük azoknak a komplex fejlesztési programoknak a kidolgozását, amelyekkel az Európa-tervben sikerre vezethet a Szigetköz fejlesztése. Azt hiszem, azt gondolom, hogy a kulcskérdés ebből a szempontból ezeknek a fejlesztési elképzeléseknek a közös kidolgozása.

Írásban is természetesen részletesen válaszolok a képviselő úrnak. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu