KUZMA LÁSZLÓ (Fidesz): Igazán nem azért, hogy az enyém legyen az utolsó szó, de én nem azokról beszéltem, akik 40 év fölött szereznek diplomát, hanem azokról beszélek, akik a teljes idejű nappali képzésben vesznek részt, és a nyelvvizsga miatt nem tudják befejezni tanulmányaikat, és elmúlnak 25 évesek. Csak egy konkrét példa: a bajai főiskolán volt olyan, a műszaki fakultáson, hogy egy végzős 30 fős osztályból talán ketten vagy hárman tettek rendes időben államvizsgát. Ennek jelentős része azért volt, mert nem volt meg a nyelvvizsga.
Csupán arról szerettem volna beszélni, hogy egy jelentős populáció, amely nem elhanyagolható népesség, jelentkezik a munkaerőpiacon, betöltötte a 25 évet, és a diplomás foglalkoztatotti körben ösztöndíjasként nem foglalkoztatható pusztán azért, mert tanult egy jó ideig. Ezeknek jelentős része most be fog fejeződni, de addig is kezdenünk kell valamit, és ezért szeretném ezt a korhatárt némiképp enyhíteni és kijjebb tolni. Ezért érveltem emellett.
Köszönöm szépen, ezúttal utoljára.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés