DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Kivételesen egyetértek Czinege Imrével, valóban, fontos a pontos diagnózis, és gondolom, ha a sebész és a patológus relációjában vizsgáljuk a kérdést, akkor azért ebből a szempontból a patológus előnyben van.

Balla György képviselő úrnak a hozzászólására szeretnék reagálni. Elhangzott, hogy 200 ezer aláírás összegyűlt, ez kötelező - ez így van. Csak az az alapvető kérdés, hölgyeim és uraim, hogy az a 200 ezer aláírás alapvetően mire gyűlt össze. Azért emlékezzünk vissza, hogy egy hatályban lévő, az úgynevezett Csehák-féle, 2003-as, azt hiszem, XLIII. törvény ellen indult a népszavazás, mert azon vitatkoztunk, hogy a Csehák-féle privatizációs törvény, szemben a Mikola-féle privatizációs törvénnyel, nem nonprofit, hanem forprofit formában engedte volna a tulajdonváltást, illetve a működtetést, illetve hogy az úgynevezett szakmai befektetőket beengedjük vagy nem. Ez az alapvető vita a két oldal között. Tehát akkor, amikor az emberek aláírták, még a transzparens is fent volt, hogy aláírásgyűjtés a kórháztörvény ellen.

De ez a kérdés nemcsak a kórházakról szól. A kulcsszó: az egészségügyi közszolgáltatás és az egészségügyi közszolgáltató intézmény - azért ezt ne felejtsük el! És az a kérdés, hogyha itt egy ország most már hetek óta vitatkozik egy mondat értelmezésén, és ha az Alkotmánybíróság nagy tiszteletű tagjai között is van ebből a szempontból véleménykülönbség - habár ez nem zárja ki azt, hogy a hatályos az maga a határozat, tehát a különvéleménynek ebből a szempontból jogi következményei nincsenek, azért ezt is le kell szögezni -, akkor tudják-e az emberek, hogy miről fognak dönteni. Mikor okozunk nagyobb kárt? Akkor, ha azt mondjuk erre, hogy nem, és azt mondjuk a parlamentnek, hogy: “te parlament, szabályozd a kérdéstö, és itt van a kormány felelőssége - ne haragudjanak -, hogy elszabotálta a kormány az ezzel kapcsolatos törvényalkotási feladatát. Mondjuk azt, hogy nem, és záros határidőn belül szabályozzuk törvényben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) ezt a kérdést; kerüljön utána az Alkotmánybíróság elé, hogy tartalmilag bírálja el, hogy azok az aggályok, amelyeket megfogalmaztunk egy forprofit működés kapcsán, mennyire érintik az egyenlő hozzáférés esélyét és a többi, ezzel kapcsolatos kérdést.

Ezekről kellene nekünk vitatkozni, nem egy ilyen szerencsétlenül megfogalmazott kérdésről.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból, taps az MDF padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu