DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Több hete és most már mintegy öt órája intenzíven vitatkozunk a napirend szerint Az egészség nem üzlet!ö című napirendi pontról, mások szerint a december 5-ei népszavazás egyik kérdéséről, és persze sok-sok, talán nem ide kapcsolódó kérdésről is; például arról, hogy van-e jelentősége az Alkotmánybíróság kisebbségi véleményének. (Dr. Salamon László: Tudományosan!) Igen, véleményem szerint, van jelentősége, mint ahogy nemcsak az Alkotmánybíróság esetében, hanem például a parlamentben is. Ezért olvastam el természetesen az Alkotmánybíróság kisebbségi véleményét és természetesen ezért hallgattam meg a parlamentben kisebbségként jelen lévő ellenzéki képviselők véleményét is. Számomra ez a demokrácia, én ezt így értelmezem. (Taps az MSZP soraiból.)
Zárszóként megállapítható: az álláspontok cseppet sem közeledtek egymáshoz, sőt a vitapartnerek hol elbeszéltek egymás mellett, hol éles pengeváltásba mentek át. Egy biztos, aki nézőként esetleg végigkövette ezt az ötórás vitát, például azzal a céllal, hogy végre megtudja, december 5-én miről és mit szavazzon, annak nem irigylem a helyzetét. Hogy miről kell szavazni? Azt aligha tudhatta meg. Őszintén megmondom, magam sem tudom. Ezért fogalmaztam meg korábban is és ma is kételyeimet. És akkor már nem tudjuk, miről is döntsünk. Tudjuk-e pontosan, hogy mi lesz az igen és mi a nem következménye? Ma aligha, ez hangzott el a hozzászólásokban is.
Egyetértek a kormánypártok és az MDF azon felszólalásaival, hogy ezt pedig lassan már tudni kellene, mert a tisztelt Országgyűlésnek kell majd a népakaratot jogszabályalkotássá áttranszformálni, és ennek következtében nemcsak jogszabályt, adott esetben egy törvényt megsemmisíteni, hanem nyilván új jogszabályokat is alkotni. Volt itt szó patikaügyeletről, kórház-finanszírozásról, kórházak eladásáról, de senki nem mondta meg, hogy tételesen melyik törvényt vagy melyik törvénynek melyik részét kell megsemmisíteni. Mint ahogy a tisztelt ellenzéki képviselő arról sem ejtettek szót - talán csak Gógl Árpád miniszter úr kivételével -, hogy nemcsak jogszabály megszüntetéséről, hanem új jogszabályok, jogszabálycsomagok megalkotásáról és alapkérdések átgondolásáról kell beszélni.
Mert többről van szó, mint egy szavazócédulán behúzott igen vagy nem szavazatról; az egészségügy és a betegek további sorsáról.
(15.00)
Tisztelt Ház! Az egészség nem üzlet! Egyetértek ezzel, de nem is politikai játszótér, és nem saját homokozója senkinek. Az egészségügy és az egészség ügye sokkal szentebb dolog annál, hogy azt bárki feláldozza vélt vagy valós politikai érdekei mentén. Ezt várják el önöktől és természetesen tőlem is a szavazópolgárok. Ne hitegessük azzal őket, hogy nem lesz komoly következménye az igen szavazatuknak, mint ahogy az sem igaz, hogy a nem szavazat esetén hirtelen bárki eladná a kórházát, mert eddig sem tette.
A kontrollált tőkebevonásra az egészségügynek Magyarországon és más európai országokban még sokáig szüksége lesz. Hazánkban ne korlátozzuk ezt a lehetőséget, és ne is buzdítsuk erre a választópolgárokat! (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés