DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A november 17-ei politikai vitanapon azzal kezdtem az expozémat, hogy adtunk magunknak még egy esélyt, hogy itt, az Országgyűlés és az ország nyilvánossága előtt mindenre kiterjedően áttekintsük és megvitassuk álláspontjainkat. Szomorúan kellett megállapítanom, hogy a nagyobbik ellenzéki párt akkor ezt nem így gondolta. Sajnos más körülmények megalapozzák azt az aggodalmat, hogy ez ma sem lesz másként.
Tisztelt Országgyűlés! Az a megtiszteltetés ért, hogy a nagyobbik ellenzéki párt az utóbbi napokban a vártnál is nagyobb kitüntető figyelmével fordul felém. A sajtótudósításokból tudtam meg, hogy büntető feljelentést tesznek ellenem, mert - úgymond - hamisan tájékoztatom a közvéleményt az egészségügyi privatizáció leállításáról szóló, sikeres népszavazás következményeiről. (Taps és közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Szerintük közérdekű adatokkal manipulálom a közvéleményt, és ez döntően befolyásolhatja a választópolgárokat.
Tisztelt Országgyűlés! A kormányfőtől azt a megbízatást kaptam, hogy mint az egészségügyért felelős miniszter, tárjam föl mindazokat a lehetséges következményeket, amelyekkel számolnunk kell, ha a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe. Arra kértem munkatársaimat, hogy alaposan elemezzék valamennyi, a népszavazás kiírásához vezető úton született döntést, hogy megismerhessük a felelős szervek véleményét a kezdeményezésről, magáról a kérdésről és a lehetséges következményekről.
Nem tettem tehát mást, mint értelmeztem ezeket a döntéseket, összevetettem a hatályos rendelkezésekkel, a jogrendszerünk egyéb sajátosságaival, az alkotmány szellemével és betűivel. A nyilvánosság elé tártam kételyeimet és aggályaimat. Vajon a döntések és a jogszabályok értelmezését a Fidesz valóban bűncselekménynek tartja? Továbbmegyek: elítélendőnek véli az önálló véleményalkotást is? Továbbmegyek: ez csak akkor bűn, ha miniszterként teszi valaki, vagy globálisan, minden, a Fideszével ellentétes vélemény hangoztatása a Btk.-ba ütköző cselekménynek számít? (Közbeszólások az MSZP soraiból: Igen! - Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Rendkívül sajátos értelmezése ez a demokráciának. Lehet, hogy a Fidesz csak olyan demokráciát tud elképzelni, amelynek ő állapítja meg a játékszabályait? Ő mondja meg, hogy a köztársaság polgárai mit tehetnek és mit nem? Szép, szabad ország, ahol szabadon azt lehet mondani, amit a Fidesz szerint szabad. Ha tőlem mint minisztertől elvitatják, hogy tőlük eltérően értelmezzem a következményeket, akkor valószínűsíthetem, hogy másokkal szemben is hasonló álláspontot fognak majd képviselni.
Tisztelt Országgyűlés! Figyelmesen tanulmányoztam az Alkotmánybíróság idevonatkozó két döntését, és elsőként azt kellett megállapítanom, hogy a tíztagú Alkotmánybíróságból az első döntésnél négy alkotmánybíró, a második döntésnél három alkotmánybíró nyilvánított különvéleményt, ketten pedig a többségi véleménytől eltérő indoklást tettek közzé. Még mielőtt az ellenzéki képviselők ismételten kioktatnának arról, hogy a többségi vélemény a mértékadó, szeretném jelezni, hogy ezzel is teljesen tisztában vagyok. De ha az Alkotmánybíróság tagjai között ilyen erőteljesen megoszlanak a vélemények, miért gondoljuk azt, hogy a választópolgárok majd tisztán fognak látni ebben a kérdésben, és miért gondoljuk azt, hogy a kormánynak és a tisztelt Országgyűlésnek egyszerű dolga lesz meghatározni, hogy mi a helyes út a népszavazást követően, ha az igenek kerülnek többségbe?
Egyesek úgy vélik, hogy a népszavazásra feltett kérdés általuk remélt válasza gyógyír lesz az egészségügy problémáinak megoldására. Ma Magyarországon több mint 10 ezer gyógyszer van forgalomban, és ebbe a széles palettába ez az új panácea is biztosan beleférne. (Felmutat egy gyógyszeresdobozt.) De akkor legyünk következetesek! Lássuk csak! Legelőször is letakarom ezt a dobozt, nehogy egyes képviselők esetlegesen reklámtevékenység tiltott köznyilvánosságra hozatala miatt is följelentsenek. Ebben a dobozban, mint minden gyógyszerdobozban, el kell helyeznie a gyártónak egy olyan tájékoztatót, amely felhívja a figyelmet az esetleges szövődményekre és problémákra. E gyógyszer esetében azt írja a tájékoztató: Nagyon ritkán allergiás reakció léphet fel, mint például bőrkiütés. Egyes esetekben átmeneti ízérzékelési zavart okozhat, előfordulhat a fogak átmeneti barnás elszíneződése, amely rendszeres fogmosással elkerülhető. A szorbittartalom miatt előfordulhat hasmenés is.ö (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.) Látható, hogy a gyógyszergyártók, akik ezt a gyógyszert gyártották, megtették a szükséges intézkedéseket.
Azt hiszem, ez nem lehet másképpen ebben a kérdésben sem. Hogy ezt meg tudjam tenni, én is megmutatnám azokat a használati utasításokat, amelyekben adott esetben az aggályok kifejezhetőek. (Felmutat egy papírköteget.)
Nem kívánom valamennyit fölolvasni, ugyanakkor fontosnak tartom szó szerint idézni - hangsúlyozom: szó szerint idézni - az Alkotmánybíróság 52/2003. számú határozatához fűzött különvéleményeket, amelyet négy alkotmánybíró vállalt a nyilvánosság előtt. Idézem: A népszavazásra feltenni szándékozott kérdés nem felel meg a törvényalkotói egyértelműség követelményének sem. Nem ad ugyanis egyértelmű eligazítást a jogalkotónak sem abban a kérdésben, hogy érvényes és eredményes népszavazás esetében mely törvényeket (jelenleg hatályos, jövőbeni, csak az alapvető szabályokat vagy a részletszabályokat is tartalmazó, stb.) helyezze hatályon kívül, sem abban, hogy a törvényt teljes egészében vagy csak a privatizációt lehetővé tevő részben változtassa meg. Nem derül ki egyértelműen a népszavazásra szánt kérdésből az sem, hogy a privatizálási stop mennyi időre köti a törvényalkotót. Örök időkre? Egy következő, ellentétes tartalmú népszavazásig? Vagy más későbbi időpontig? Az sem egyértelmű a kérdés alapján, hogy kizárólag egészségügyi közszolgáltatás tárgyi (középületek, eszközök, stb.) privatizációját vagy magának a szolgáltatásnak a privatizációját is meg kívánja-e akadályozni népszavazás útján. Értelmezési problémákat vethet föl az is, hogy a kérdésben szereplő »
maradjanak«
kifejezés mely időpont szerinti állapotot kíván fenntartani. A törvény elfogadásakori vagy a sikeres népszavazás idején fennálló tulajdoni állapotokat? Problémákat vethet fel ezzel kapcsolatban az is, hogy egészségügyi szolgáltatást már jelenleg sem kizárólag önkormányzati, illetve állami tulajdonban álló intézmények, hanem például egyházi, alapítványi tulajdonú intézmények is nyújtanak, valamint egyes egészségügyi szolgáltatások privatizációja (így például a háziorvosi ellátásé) már korábban megtörtént. Az érvényes és eredményes népszavazás eredményeként vajon ezen is változtatni kell a törvényalkotónak?ö
(10.40)
Természetesen ennél terjedelmesebben is idézhettem volna a különvéleményekből, de csak azt a néhány fontos mozzanatot igyekeztem kiemelni és önöknek bemutatni. Őszintén remélem, hogy a nagyobbik ellenzéki párt nem tippként értékeli az idézeteket, már abból a szempontból, hogy kit kell még feljelenteni esetlegesen különvéleményéért. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)
Szeretném azonban megnyugtatni a nagyobbik ellenzéki párt képviselőit, hogy még folytatódik az idézetek sora. Elsőként Mikola Istvántól, a volt egészségügyi minisztertől idéznék, a 2001. évi CVII. törvény benyújtásakor a parlamenti vita során elhangzott expozéjából. Idézem: Első hallásra azt hihetnénk, hogy az egészségügyi intézmények vállalkozásba adásának és átalakulásának szigorú szabályozásával a törvényjavaslat lelassítja az egészségügyben szükséges szerkezetváltást. Valójában azonban ennek az ellenkezője várható.ö
És még egy mondat Mikola miniszter őr expozéjának zárszavából. Idézem: Elmondtam az expozémban, hogy ugyanezt a helyzetet látom az egészségügyben, mint 10-11 évvel ezelőtt a rendszerváltáskor a nemzetgazdaságban, amikor az volt a kérdés, hogy a hatalmas egyéni ambíciók, a napról napra képződő generációs vagyonok, a privatizáció során felhalmozott értékek hasznosulnak-e a nemzetgazdaságban, vagy pedig anarchiát szülnek, és szétverik azt. A korábbi szocialista típusú gazdálkodásból piacgazdaság lett, és ez már egy sikertörténet.ö
A volt egészségügyi miniszter ebben a kétigenes reklámkiadványban (Felmutat egy kiadványt.) a következőt nyilatkozza: Egy privatizált kórházban, így vagy úgy, de mindenképpen a beteg fizeti ki az ellátás költségeit, a tulajdonos hasznát. Fizetni kell a gyógyításért, és így reális veszély, hogy a kórház privatizációjával kétféle ellátás alakul ki a rendszerben: egy a gazdagoknak és egy a szegényeknek.ö Ez aztán igazán őszinte állásfoglalás, de gondolom, ezt már akkor is tudta az exminiszter, amikor beterjesztette a 2001. évi CVII. törvényt, amivel éppen a privatizáció felgyorsítását kívánta elérni.
Felvetődik a kérdés: csak akkor helyes a privatizáció, ha ő teszi? És üldözendő, ha más él ezzel az eszközzel? (Taps a kormánypárti padsorokban. - Ékes József: Az nonprofitról szólt!)
Tisztelt Országgyűlés! Egy eredményes referendum, ahol az igenek kerülnének többségbe, azt az üzenetet közvetíti a kormány és a törvényhozó számára, hogy a jövőben közpénzekből egészségügyi szolgáltatást csak olyan intézmények nyújthatnak majd, amelyek állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak. Súlyos visszalépést jelentene ez az egészségügy számára, de a kormány, ha sajnálkozva is, tudomásul fogja venni, és tiszteletben fogja tartani a nép akaratát.
Végül hadd idézzek néhány sort az egészségügyi törvény 13. §-ából: A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően további kérdezésre. A betegnek joga van megismerni ellátása során az egyes vizsgálatok, beavatkozások elvégzését követően azok eredményét, esetleg sikertelenségét, illetve a várttól eltérő eredményt, és annak okait.ö
Nincs ez másként a népszavazásnál sem. Mi a részünkről megadjuk a szükséges tájékoztatást, még ha egyesek nem is értenek ezzel egyet. Őszintén remélem, hogy bízhatunk a választópolgárok bölcsességében; számukra egy torz, megnyomorított egészségügy biztosan nem tudja a kívánt szolgáltatásokat nyújtani. Az emberek tudják ezt, és meggyőződésem szerint ezt fogják majd kifejezni szavazataikkal.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés