GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Nem vitatható: a magyar egészségügy beteg; e betegség legegyértelműbb tünete a magyar állampolgárok elégedetlensége.

(10.10)

Elégedetlenek, mert a magyar egészségügy nem óvja kellőképpen méltóságukat. Elégedetlenek, mert az egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor túlságosan sokszor érzik magukat kiszolgáltatott helyzetben. Elégedetlenek, mert nagyok az igénybe vehető szolgáltatások közötti minőségi különbségek, más jár annak, aki egy távoli, kicsike faluban él, és más jár annak, aki nagyvárosban lakik, különösen, ha tehetősebb, a város vezetői közé tartozik.

Tehát összességében és ahhoz képest, amilyen szolgáltatást kapunk, sokat fizetünk mint adózó, és nagyon sokszor, nagyon mélyen kell a zsebünkbe nyúlni.

Azt mondják a vitanap kezdeményezői, hogy az egészségügy nem üzlet. Igen, azt gondoljuk, az a jó, ha az egészségügy nem üzlet. De azt ugye tudjuk, hogy az egészség érték, és azt is tudjuk, hogy az egészségügyi szolgáltatásoknak ára van, és az egészség megóvása vagy helyreállítása pénzbe kerül. Aminek tehát ára van, az pénzbe kerül.

Két kérdés van, amit a Magyar Országgyűlésnek és az egészségügy jövőjéről gondolkodóknak vizsgálni kell. Az első, hogy ki nyújtja, ki nyújthatja az egészségügyi szolgáltatást. A köz tulajdonában lévő intézmények vagy magántulajdonban lévő intézmények, esetleg mind a kettő? Milyen módon? Mi a viszonyuk egymáshoz?

A másik - már nem a szolgáltatást nyújtó oldaláról feltéve a kérdést, hanem azok helyzetét vizsgálva, akik e szolgáltatást kapják -, hogy a megvásárolt, a kapott szolgáltatásért ki fizet, ki az, aki a szolgáltatás árát kiegyenlíti. Az egyén, a beteg, viselve annak összes kockázatát, vagy van valamilyen kockázatközösség a betegek, az igénybe vevők, a magyar állampolgárok kisebb vagy nagyobb csoportja között?

Abban a vitában, ami a Magyar Országgyűlésen is zajlik, de sokkal inkább, ami sok-sok leegyszerűsítéssel, hamis, helyenként hazug állításokkal a nyilvánosságban, e két kérdés összekeveredik. Ki is szolgáltat? Ebben a kérdésben régóta van vita Magyarországon. A kérdés feltevői, azok, akik ezt a vitanapot kezdeményezték, és akik társultak a Munkáspárt népszavazási indítványához, úgy tesznek, mintha a magyar egészségügyben ma is csak állami, önkormányzati szolgáltatások lennének.

Beszéljünk világosan! A háziorvosi ellátás ma több mint 80 százalékéban magánkézben van. Jó ez vagy rossz? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jó!) Azt gondoljuk, hogy ez jó. Azt gondoljuk, hogy azok, akik ezt igénybe veszik, azt látják, hogy az elmúlt években javult ennek a szolgáltatásnak a minősége.

A fogászati ellátás 57 százaléka van magánkézben. Jó ez vagy rossz? Jó. Azt gondoljuk, hogy akik ezzel a szolgáltatással találkoznak, nem elégedetlenek. A művesekezelés közel 90 százaléka van magánkézben. Minden tíz műveseállomásból kilencet magántulajdonosok üzemeltetnek. A rákos megbetegedések diagnosztizálására, felismerésére szolgáló legfontosabb két nagy műszerparkban, a komputertomográfban és az úgynevezett MRI-ben minden tíz készülékből négy magántulajdonban van. Az otthoni szakápolásban minden tíz szakápolóból nyolcan vállalkozóként végzik a tevékenységüket; a betegszállításban minden tízből háromban.

A magyar egészségügyben itt van a magántőke. A magyar egészségügyben a magántőke a szolgáltatás megújítását, a színvonal javítását szolgálta.

Csökkent-e az elmúlt időszakban a vállalkozói finanszírozás mértéke? Azt gondolhatnánk, hogy a kezdeményezők, miután nem is olyan régen még kormányon voltak, nyilván azt tették, ha volt is korábban, megállították. Nem így van. 1995 óta, amikor is összesen 12 milliárd forintot fizettünk ki magánvállalkozóknak, 2002-re ez közel 80 milliárd lett, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség által oly kezdeményezett és annyira támogatott magántőke-ellenes akciójához képest kormányzásuk időszakában éppen megkétszereződött az a finanszírozás, amit egészségügyi magánszolgáltatásokra fizettek ki. Látom Gógl miniszter urat, figyelmébe idézem, '98-ban ez 39 milliárd volt, 2002-ben éppen a duplája, 78 milliárd.

Igaz ez egyébként nemcsak az abszolút számokra, hanem az arányokra is, amiről egyébként összességében azt tudom mondani, hogy az országos egészségpénztárból történő kifizetések tekintetében mindvégig - beleértve a '98 és 2002 közötti időszakot - minden tíz forintból négy olyan egészségügyi szolgáltatókhoz megy, akik mögött magántulajdonosok állnak. Nem több és nem kevesebb! Azaz a magyar egészségügy - a szolgáltatásnyújtás oldaláról figyelve - lényegében mintegy 40-50 százalékban ma magántulajdonosok kezében van, magántulajdonosok által biztosított szolgáltatások azok, amelyek az egészség megőrzését és helyreállítását biztosítják.

Volt-e ezzel elvi problémája bárkinek Magyarországon eddig? Volt-e ebben vita? Privatizációellenes volt-e bárki Magyarországon az egészségügyben egészen a Munkáspárt megjelenéséig? Privatizációellenes volt-e az önmagát polgárinak mondó kormány? Egyébként fogalmilag sem lehetett az, ha polgári, de engedjük meg, mert mostanában is használja ezt a jelzőt magára, mikor is nem polgári, hanem nagyon is államközpontú gondolkodást képvisel.

Megnéztem, mi volt az önök álláspontja '98 és 2002 között. Gondoltam, ebben eligazítást nyújthat nekem Orbán Viktor úr, az önök pártja elnökének egyik-másik nyilatkozata. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csak figyelmesen!) 2001. szeptember 5-én - figyelmesen fogom önöknek olvasni - azt mondta a Reggeli krónikának a pártelnök úr: “A magyar gazdaság nem elég erős ahhoz, hogy kellő mennyiségű pénzt bocsásson a gyógyítással foglalkozó intézmények, kórházak rendelkezésére, és igen, ebben sok igazság van. A mostani javaslat szabályozott és ellenőrzött körülmények között lehetővé teszi, hogy kívülről vonjanak be az egészségügyi intézményekbe, elsősorban a kórházakba forrásokat, vagyis pénzt, ezzel is javítva a kórház által nyújtott, a betegeknek nyújtott szolgáltatást.ö

Hogy nem félreértésről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig kevesebb mint két hónap múlva most már a Magyar Televíziónak adott interjújában - a kormányzási ciklusának utolsó hónapjaiban vagyunk itt - azt mondja: “Igen, a törvény eredményeképpen rendezett formában és nagyobb összegben jelenik majd meg a magántőke az egészségügyben.ö Ez volt az önök álláspontja.

Gyaníthatóan nem volt egyedül ezzel, mert amikor megnéztem az önök által benyújtott törvényjavaslat vitájáról készült jegyzőkönyvet, ugyanazt láttam. Az előző kormányzati ciklus 236. ülésnapján - ez valamikor ősszel van, valamikor 9 óra 20 perc előtt - Mikola István azt mondja: “A közpénzek rendszerbe történő juttatásával, azaz csak állami finanszírozásával, a jelenlegi struktúrák fenntartása mellett a gondok nem oldhatók meg.ö Emlékeznek, hogyan kezdtem? A magyar egészségügy beteg. Ebben nincs közöttünk vita, önök is és mi is azt állítjuk - bocsánat, önök csak ezt állították -, hogy igen, csak állami forrásokból és csak az állam eszközeivel ez a betegség nem gyógyítható.

Majd Mikola úr éles kirohanást intézett azokkal szemben, akik ezt a szándékot akadályozni kívánják.

(10.20)

Tudják, mit mondott ezekről az emberekről? Te jó ég, mit gondolhat most önökről!? Azt mondta, hogy “egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezőiö - azok, akik tehát nem akarják, hogy az egészségügyben a magántőkét fel lehessen használni. Tisztelt ellenzéki Képviselők! Ezek szerint Mikola úr szerint önök a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői, a változástól rettegők, a megszokott rend hívei, olyanok, akik nem látják be, mint ahogy ő mondja, hogy pusztán állami pénzekből a beteg magyar egészségügy nem gyógyítható. Majd hozzáteszi Mikola úr: s van, akik azt állítják - ez már 9 óra 40 után van egypár perccel -, átkozott a magántőke, mondják egyesek, miközben a gazdaság számos területén nagyszerűen működik, de ide bizony semmi módon nem jöhet be, mondják ezt egyesek, és ezek az egyesek bizony a múlt képviselői; ezek az egyesek, akik fenn akarják tartani a rendetlenséget; ezek azok az egyesek, akik fenn akarják tartani a beteg egészségügyet. Bizony szégyelljék magukat ezek az egyesek! - bár ezt már nem ő teszi hozzá, csak én következtetem. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Hadházy Sándor képviselő úr - nyilván a név önöknek sokat mond - azt mondja, hogy igen, a törvénytervezetnek azonban nemcsak célja, hogy befektetéseket ösztönözzön, hanem még azon túl is, hogy szabályozza is azokat. Ugye, hallják? A törvényjavaslatnak célja, hogy befektetéseket ösztönözzön, sőt azon túl, hogy azt szabályozza. (Balla György: Szabályozza!) Segítek nyelvtanilag: nemcsak célja, hanem szabályozza is. Tehát célja, hogy befektetéseket ösztönözzön, és azt szabályozottan tegye meg. Önök most nem azt a vitát teszik itt fel, kedves képviselő urak, hogy szabályozzuk-e a tőkebefektetést az egészségügyben, hanem azt mondják, hogy tiltsuk meg. Ezek azok, akik tehát a mai rendetlenséget támogatják. Később Bartha László, aki egyébként szakmája szerint is közel van az egészségügyhöz, amellett érvel, hogy nyilvánvalóan az a jó, ha ezek nem költségvetési intézmények, hanem vállalkozási formát öltenek, kht.-formában alakulnak át, egyébként pedig az alapellátás teljes magánosításáról beszél 10 óra előtt talán 2 perccel elmondott hozzászólásában. Sőt azt mondja: ahhoz, hogy az alapellátást teljesen magánosítani lehessen - nem tévedés -, teljesen magánosítani lehessen, ennek feltétele, hogy biztosítsuk jogszabályokkal a tőke megtérülését.

Nem csalás, nem ámítás! Önök, tisztelt képviselők, jól látták, hogy beteg az egészségügy, és jól látták azt is, hogy mit kell ennek érdekében többek között tenni.

Önmagában attól a kérdéstől, amikor onnan indulunk el, hogy ki nyújtja a szolgáltatást, onnan nem vezethető le az arra a kérdésre adott válasz, hogy ki fizet ezért. Ez két különböző kérdés. Úgy látom, hogy ez a kérdés mostanában összekeveredik, pedig nyilvánvalóan két egymástól független kérdésről van szó: a szolgáltatás nyújtója kinek a tulajdonában van, és a szolgáltatásért ki fizet. Van-e olyan javaslata a magyar kormánynak, hogy változtassuk meg az egészségügy közfinanszírozásának mai rendszerét? Van-e olyan javaslata a magyar kormánynak, hogy példának okáért az eddigi helyett, amikor is az egészségügyi szolgáltatásokért az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron keresztül közösen fizettünk, nem pedig egyénileg, azaz hogy a fizetési oldalt is privatizáljuk, van-e ilyen javaslat? Nincs; ilyen javaslat nincs.

Nem túl bonyolult a kérdés. Ha az ember elmegy egy étterembe, és rendel magának egy kispörköltet, az, hogy azért a kispörköltért ki fizet, együtt az asztaltársaság vagy mindenki saját maga, független attól, hogy az éttermet az önkormányzat üzemelteti vagy egy magánvállalkozó. Most a vita azon folyik közöttünk, hogy ki üzemeltesse az éttermet, ki üzemeltesse a kórházat, ki üzemeltesse a rendelőintézeteket, kinek a kezében legyenek a gyógyszertárak, kinek a kezében legyenek a magánorvosi praxisok. Nem arról vitatkozunk, hogy ki fizesse ki a számlát, tudniillik ebben nincs vita közöttünk. Azt gondoljuk, hogy fenn kell tartani, és nincs is ezzel ellenkező javaslat, az egészségügyben a közös szolidaritáson alapuló közfinanszírozást.

Önök ezt a kérdést vagy nem értik, vagy nyilvánvalóan nem mondanak igazat. Selmeczi Gabriella, aki ennek a kérdésnek a szakértője, egy sajtótájékoztatóra kiküldött anyagában azzal ijesztegeti az embereket, hogy akar-e ön félmillió forintot fizetni egy szülésért, mintha bárki ezt a kérdést feltette volna. Önök mintha azzal ijesztegetnék az embereket, hogy mostantól, ha lesz magántőke az egészségügyben - mint ahogy még egyszer mondom: 10 forintból 4 magántulajdonban lévő szolgáltatókhoz megy -, akkor lesz olyan szolgáltatás, amit csak a szegényebbek, és lesz olyan, amelyet a jobb módúak tudnak majd igénybe venni. Kérem szépen, beszéljünk világosan! Ez sületlenség; rosszabb esetben nyilvánvalóan hazugság, hiszen itt valaki összekeveri a szezont a fazonnal, vagy azért, mert nem tudja, vagy azért, mert nem akarja megkülönböztetni.

Mi változott 2001 óta? Úgy látom, 2001 óta a magyar egészségügyben megváltozott az a fajta felelősség, amellyel a magyar kormány viszonyul az egészségügyben dolgozókhoz. Felemelte a bérüket több mint 50 százalékkal. Kellene még? Kellene még, mert nagyon nehéz megélni ebből a bérből, és megértette, hogy folytatni kell például azt az utat, amelyben a rendelőintézetek tulajdonát odaadjuk az ott dolgozó egészségügyi alkalmazottaknak, orvosoknak és nővéreknek. Helyes törekvés! És megértette azt, hogy nem kell akadályt gördíteni az elé, hogy mondjuk, Körmenden, ha úgy gondolja a helyi közösség, hogy beenged tőkét a kórház üzemeltetésébe, akkor hadd tegye.

Emlékeznek, a körmendi polgármester ma ellenzéki képviselő. Tájékozódjanak nála! Kérdezzék meg a körmendi polgárokat, hogy rosszabb lett-e az egészségügy! De azt is kérdezzék meg, hogy drágább lett-e! Ha véletlenül az a válasz, hogy rosszabb lett vagy drágább lett, akkor jöjjenek és mondják el nekünk! Mi nem ezt halljuk. Kérdezzék meg a siklósi polgárokat! Kérdezzék meg a kiskunhalasiakat, hogy ez történt-e! Nem ez történt, kedves képviselő urak.

Mi változott? Az változott, hogy a Fidesz elveszítette a kormányzati hatalmat. Az változott, hogy meg van ijedve attól, hogy nem tudja visszaszerezni. Az változott, hogy ma már szinte bármit hajlandó megtenni azért, bármilyen korábbi elvét hajlandó feladni, ha úgy gondolja, hogy népszerűségre tehet szert egy ügynek a napirendre tételével. Ez változott. (Taps a kormánypártok soraiban.) Az változott, hogy az egyébként éles antikommunizmusáról ismert konzervatív párt (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csúsztatás!), amely egyébként Európában harsogja, hogy az, akinek '90 előtt múltja volt, annak pusztulnia kell, az politikában összefeküdt Thürmer Gyulával, és ma Thürmer-Orbán-paktum van az egészségügyben. (Felzúdulás a Fidesz, taps az MSZP soraiban.) És támogatják azt a kérdést, amelyre ma Magyarországon tíz alkotmánybíróból négy azt mondja, hogy ez a kérdés nemcsak hogy nem dönthető el, de nem is alkotmányos. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Tíz alkotmánybíróból négy azt mondja, hogy sajnálja azt a Magyar Országgyűlést, amelynek ezek után el kell döntenie, hogy mi történjen, mert nem lehet eldönteni.

Az Alkotmánybíróság tíz tagjából négy azt állítja, hogy nem tudjuk megmondani, hogy akkor mi maradhat egyáltalán állami kézben, csak a tulajdonról szól vagy az üzemeltetésről. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Balatonőszöd!) Hogy ez azt jelenti, hogy innentől kezdve az évente megkötött szolgáltatási szerződéseket fel kell mondani? Hogy meg van tiltva innentől kezdve, hogy mi a következő évben akár egyetlenegy magánszolgáltatóval is szerződést kössünk? (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tíz szolgáltatóból néggyel! Meg van tiltva, hogy a továbbiakban ne adjunk át egyetlenegy egészségügyi szolgáltatást alapítványoknak és az egyházaknak? (Lengyel Zoltán: Csúsztatás! Ez csúsztatás!) Ez minden bizonnyal meg van tiltva, hiszen azt mondja ez a kérdés, hogy maradjanak állami és önkormányzati tulajdonban.

(10.30)

Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy attól a pillanattól kezdve, aki nem állami és nem önkormányzati, azzal tárgyalást nem lehet folytatni, azt finanszírozni nem lehet, fenn kell tartani az állami szolgáltatás monopóliumát, a közpénzt csak állami intézményben nyújtott szolgáltatásra lehet fordítani.

Kérem szépen, ilyen eszelős ötlete csak Thürmer Gyulának lehet! Azt gondolom, hogy ha önök nem ijednének attól meg, hogy nem lesz visszatérés a hatalomba, ilyen eszelős ötlethez önök nem adnának támogatást. Sajnálom azokat, akik úgy gondolják, hogy igennel és nemmel lehet eldönteni azt a kérdést, amit tanult alkotmánybíráink nem tudnak eldönteni. Önök egy ilyen utcába viszik be Magyarországot! (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Kérem szépen, azt kell mondjam, hogy innentől kezdve azt is lehet látni, hogy nemcsak a magyar egészségügy beteg, hanem a magyar konzervativizmus is beteg, mert az nem konzervatív politika, amely ellenségesen, a kommunistákat megszégyenítő módon érvel, támogatja, tiltakozik az állami monopólium helyreállítása érdekében! (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Dr. Répássy Róbert: Szegény Apró Antal!)

Nem lehet persze ezen csodálkozni, mert úgy látom, hogy az igazmondás nem lesz az önök nagy erénye. (Folyamatos közbeszólások az ellenzéki padsorokból. - Az elnök csenget. - Egy hang a Fidesz soraiból: Tóni bátyánk mit szól ehhez? - Dr. Répássy Róbert: Ismeri ezt a nevet?) Olvasom Orbán Viktor úr levelét az első választókhoz. Azt írja, hogy ez a kormány - a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány (Szűcs Lajos: Ez kettő!) - felszámolta a diákhitelt és az otthonteremtési hitelprogramot. Azt írja Orbán úr, hogy kezdeményezte 2000-ben a sorkatonaság megszüntetését. (Derültség a kormánypártok padsoraiban. - Kuncze Gábor: Amit az SZDSZ kezdeményezésére kellett megfogalmazni…) Kérem szépen, ez lassan már viccnek is rossz. Nagyon jó lenne, ha az urak emlékeznének arra, hogy mit képviseltek 2001-ben, mit képviseltek 2000-ben, és a politikai hatalomszerzés, a politikai hatalom visszaszerzése érdekében nem tennének meg minden olyat, ami Magyarországot nem egy nyitott, modern, élhető ország felé, hanem a politikai indulatkeltés, a politikai destabilizáció sehova nem vezető útja felé fogja vinni.

Uraim! Az igazmondás keresztényi erényét próbálják gyakorolni! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu