HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr a miniszterelnöki expozéjában egy idézetet mondott el, ami állítólag tőlem származik. Én utánanéztem, és azért tudok csak most hozzászólni, mert nagyon sokáig tartott.

2001. november 6-án hangzott el ehhez hasonló tőlem, ahol egy bizottsági véleményt ismertettem. Ezt a bizottsági véleményt szerintem azóta is érdemes volna megfontolni, ami úgy hangzik - akkor a parlament az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvénytervezetet tárgyalta -: “A törvénytervezetnek azonban nemcsak az a célja, hogy befektetéseket ösztönözzön az egészségügyben, hiszen erre eddig is volt lehetőség, inkább arról van szó, hogy szabályozza a befektetést, ha ilyen szándék megjelenik.ö Ez szerintem most is tartható.

(13.10)

De érdemes megismerni Szabó György MSZP-s képviselő felszólalását is ugyanebben az ügyben; ugyanekkor, utánam következett ellenzéki képviselőként. Azt mondja: “Csak dicsérni lehet a kormánynak azt a törekvését, hogy tenni akar valamit az egészségügyi intézmények privatizációja körül kialakult helyzettel, mert mindannyian aggodalommal figyeltük azt az állapotot, ami kialakult, és amely akár azt is lehetővé tette, hogy szőröstül-bőröstül egészségügyi intézményeket áruba bocsássanak.ö

Tisztelt jelenlegi kormánypárti Képviselők! Önök tudják, hogy mit mondtak négy évvel ezelőtt? Szerintem nem.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu