KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azokra a képviselői kétpercesekre, amelyek méltatlanok ezen Ház falaihoz, nem kívánnék reagálni; talán Selmeczi képviselő asszonynak arra a kérdésére, hogy akkor a profittal mi van, hol keletkezik, és ki viszi ki: a mai Népszabadságot szeretném figyelmébe ajánlani - Mikola érdekeltségei privát cégekben -, tehát saját párttagtársától lenne olyan kedves megkérdezni, hogy a profitot hova viszik ki.

Ezzel együtt szeretném azt is elmondani, hogy itt nevezetesen arról van szó, hogy önök - és itt nem az MDF-ről beszélek, mert az MDF nagyon józanul áll ehhez a kérdéshez (Moraj az ellenzék soraiban.), nagyon szépen elmondták azt, hogy igazából miről szól ez a kérdés -, a legnagyobb ellenzéki párt egy politikai hisztériakeltésre használja fel ezt a népszavazást. Félrevezeti az embereket, és nem mondja el, hogy tulajdonképpen a jól működő egészségügyi rendszer szétverésére buzdítja őket. Ezt sajnos nem mondja el. Nem mondja el, hogy egy buta kérdésre csak nemmel lehet válaszolni, hiszen a kérdés megfogalmazásáról is értelmezésbeli problémák vannak mind az Alkotmánybíróságnál, mind minálunk. Arra, hogy álságosan közelít meg dolgokat, és itt, a parlament falai között valótlan tényeket állít, szeretnék egy olyan példát hozni, hogy Gógl Árpád képviselőtársam arról beszélt a hozzászólásában, hogy Vámosmikolán mentőállomás épült. Képviselőtársam, én annak a választókörzetnek vagyok a szocialista országgyűlési képviselője, nincs Vámosmikolán mentőállomás. Most tárgyalunk az Országos Mentőszolgálattal. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Egy darab mentő, a szobi mentő lett oda átirányítva, ez nem mentőállomás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

A másik: az egyházi oktatási intézmények normatíváját éppen tegnap emeltük meg.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu