DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslat egyik előterjesztőjeként szeretnék hozzászólni, és nem ismételném meg az előttem szólók sok értelmes és értékes gondolatát. Szeretném azonban idézni az alkotmányos szerződés preambulumának egy mondatát, amelyik így hangzik: Attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy Európa népei - miközben büszkék maradnak saját nemzeti identitásukra - elhatározták, hogy felülemelkednek ősi megosztottságaikon, és egy közös jövő kialakítása érdekében egymással minden eddiginél szorosabb egységre lépnek.ö
Úgy vélem, hogy a módosító javaslatunk, amely a 2. ponttal történő kiegészítésben szerencsére támogatást nyert nemcsak az aláírók, hanem valamennyi oldal részéről, egy olyan előmunkálat végét jelentheti, amelyik egy új gondolkodás első lépését is jelenti egyben, hiszen az alkotmány szövegének megalkotása idején, ezen hosszú és igen kemény, küzdelmes folyamat ideje alatt az alkotmány szövegébe, mondhatnám, a legkisebb közös többszörös került bele. Ennek a legkisebb közös többszörösnek, amit már a preambulum is megerősít, és az alkotmány szövegében is kellő módon nyer értelmezést és megfogalmazást, azt a speciális, bennünket, magyarokat - határon innen és határon túl - érintő nagy kérdését tudjuk ezzel talán egy kicsit megfoghatóbbá, értelmezhetőbbé tenni, ami szükséges mind számunkra, mind pedig Európa polgárai számára is.
Ebben a kiegészítő pontban egyfajta üzenet rejlik, üzenet magunk számára; és azt hiszem, hogy a tegnapi nap után ez az üzenet igen erős, és első lépésként értelmezhető egy felelős - és a tegnapi nappal remélhetőleg lezárult értelmezési és nyilatkozatháborúk után egy haszonelvűséget kiiktató - döntés meghozatalára.
Ami Eörsi és Körömi képviselőtársaim megnyilatkozását illeti: valóban egy felelősség a népszavazás, hiszen a népszavazáson részt vevőknek egy ilyen vastag anyagot (Felmutatja.) kellene ismerniük legalább címszavakban, legalább elvekben, hogy a népszavazás valóban véleményalkotás legyen az alkotmányról, és ha cinikus akarnék lenni, akkor azt kell mondanom, a népszavazás előfeltétele, hogy legalább egy kis átfogó ismeretet nyerjen valamennyi szavazó az európai alkotmányról szóló szerződéstervezetről. Úgy vélem, hogy ez nem biztosítható, viszont ettől kezdve ismételten csak a közös felelősségünkre szeretnék utalni, közös felelősség e Ház valamennyi frakciója, valamennyi képviselője, képviselőcsoportja számára.
Meg kell ismerni, meg kell ismertetni az új európai alkotmány rendelkezéseit, és úgy vélem, ebben a munkában az első lehetőség az, hogy ezeket a módosító javaslatokat megvitatva, egymás értelmes és előrevivő gondolatait elfogadva megtegyük ezt az első lépést. Tegyük meg ezt az első lépést valamennyien!
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés