DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen. Teljes mértékben egyetértek képviselő úrral, és ígérhetem, hogy ezeket a szempontokat a mérlegelés során figyelembe vesszük. A kiszámíthatóság fontos célunk, mint ahogy az is, hogy a felzárkóztatás a régiók versenyképességét biztosítsa, erősítse. Azt gondolom, hogy a városok településfejlesztési célkitűzéseivel ez nagymértékben egybe esik.
Nos, ami a hazai fejlesztési forrásokat illeti, az idei esztendőben megkétszereződik a decentralizált források nagysága. A regionális fejlesztési tanácsoknál részben a szakmai programok biztosítanak olyan lehetőségeket, például az útburkolat-javítási program, amelyhez a nagyvárosok is hozzá tudnak jutni, de a területfejlesztési célkitűzéseken belül is nyílik lehetőség a nagyvárosi pályázatokra; nem beszélve arról, hogy szabad források is állnak a regionális fejlesztési tanácsok rendelkezésére. Természetes, hogy egy nagyon fontos kérdés van még, hogy az Európa-terv tervezésével a nagyvárosoknak nagyon intenzíven kell foglalkozni, hiszen ez jelenti a hosszabb távon megvalósítható jövőt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés