KÖRÖMI ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány 28/C. § (5) bekezdése veszi számba azokat az eseteket, amikor nem lehet országos népszavazást tartani. Ezek között a b) pont úgy rendelkezik, hogy hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról nem tartható népszavazás.

Ugyanakkor az uniós alkotmányos szerződés nem hatályos nemzetközi szerződés; hatályba akkor lép, ha mind a 25 tagállam 2006. november 1-jéig azt megerősíti.

(19.00)

A szerződés ratifikációs folyamata egy hatályban nem lévő nemzetközi szerződés elfogadásáról szól, és nem egy megelőző szerződésből következő kötelezettség automatikus teljesítését írja elő.

Ez az alkotmányos szerződés a csatlakozási szerződésnek nem szükségszerű következménye, hanem a tagállamok új döntésével hozna létre egy eddig nem létező államszövetséget. Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés az ország szuverenitása szempontjából további működésére, a családok és az emberek további életére közvetlenül és közvetve is egyedi és megkerülhetetlen horderővel bír. Miután a 2002-es országgyűlési választások során az európai alkotmányos szerződés ratifikálására a pártok és az országgyűlési képviselők nem kaptak, hiszen nem is kaphattak felhatalmazást, ezért szükséges és joggal elvárható, hogy a népszavazás kiírásával a hatalom aktuális gyakorlói a döntés felelősségét a nép kezébe tegyék.

A Magyar Országgyűlés és a kormány feladata a népszavazás lehetőségének megteremtése, ahogyan ezt egyre több országban megteszik. A rendelkezésre álló időben az alkotmányos szerződés minden pontjáról és összefüggéséről, a nyilvánosságot szolgáló összes lehetséges eszköz segítségével - az eddigi két uniós kampány alapvető hiányosságait pótolva, illetve kurdarcain okulva -, végre átfogóan és pontosan tájékoztatni kell az állampolgárokat.

Ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében felkérem a négy parlamenti pártot, tegyék lehetővé, hogy népszavazás útján szülessen döntés az alkotmányos szerződés elfogadásáról vagy elutasításáról.

Eddig a megírt indoklásom az általam benyújtott módosító javaslathoz, és persze, kérdezhetik önök, hogy mire ez a népszavazási hullám. Ilyen időket élünk - ez a ciklus egy sűrű ciklus. Az Unióhoz csatlakoztunk. Igennel szavaztak, akik igennel, nemmel, akik nemmel. Meg kellett választani az uniós parlamenti képviselőket, és tegnap volt két népszavazás: besűrűsödtek az események Magyarországon, fontos ügyek vannak még mindig az asztalunkon. Ezért azt mondom, azért kérjük a népszavazás kiírását, mert ismét egy fontos állomásához érkezett a Magyar Köztársaság.

És akkor elérkezett a tegnap este, amiről ma meglehetősen cinikus és ízléstelen hangon nyilatkozott a magyar miniszterelnök: örvendezett az érvénytelenségen; azonban volt egy érdekes mondata, ami akár még reménykeltő is lehet. Ő azt mondta, hogy érti az igeneket is. Érti az eredményt - azt mondta pontosan -, és belátja, hogy noha eredménytelen, illetve érvénytelen volt a népszavazás tegnap, mindenképpen meg kell oldani a határon túl élő, a trianoni határokon túl élő magyarok magyar állampolgársághoz való hozzájutását.

Azt kérem az Országgyűléstől - hiszen minden országgyűlési képviselő tudatában van annak, hogy Magyarország uniós csatlakozása és az uniós alkotmányos szerződés ratifikálása erősen kihat a határon belül és a trianoni határokon túl élő magyar állampolgárok közötti különbségtétel növelésére, és az uniós ratifikáció is kétharmados jogszabály, határozat, kétharmados jogszabállyal lehet megadni a határon túli magyarok magyar állampolgárságát -, hogy ha komolyan gondolja a kormánykoalíció és komolyan gondolja az ellenzék, hogy ezt a két dolgot rendezni kell, akkor azt kérem, hogy ne adjon elsőbbséget az uniós alkotmányos szerződés ratifikálásának, már csak azért sem, mert 2006. november 1-jéig bőven van idő, kár sietni. Előbb alkossuk meg a határon túl élő magyarok magyar állampolgárságáról szóló törvényt, és amikor ez megvan - mert tudjuk, hogy erősen kihat az uniós csatlakozás a határon túli magyarokra -, akkor ratifikáljuk az uniós alkotmányos szerződést, hiszen bőven van rá időnk. A 25 tagállam java része majd jövő év tavaszán és őszén áll ennek neki.

A kérésem tehát nem lehetetlen. Nem azt kérem a parlamenti pártoktól, hogy osszák a Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontját - amely Unió-ellenes párt -, csupán azt kérem, hogy előbb a határon túl élő magyarok magyar állampolgárságáról alkossunk törvényt - magyarul most vegyük le, a négy parlamenti párt egyetértésével ezt le lehet venni a napirendről -, és utána ratifikáljuk az uniós alkotmányos szerződést, amikor az a jogszabály megvan. Így béke és nyugalom köszönthet Magyarországra, és a határokon túl élő magyarok sem érzik azt a pofont olyan nagynak, amit tegnap kaptak a Magyar Köztársaságtól.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu