KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Még mindig értelmezzük az eredményt, bár én ezzel túl sokat foglalkozni nem szeretnék. De az tény, hogy nagyon sokan maradtak távol a szavazástól, merthogy nagyon sokan voltak ezzel úgy, hogy igennel nem akartak, nemmel meg nem tudtak szavazni, viszont pontosan tudták, hogy a távolmaradásuk egyfajta nemet jelent. Itt vita folyik arról, tisztelt képviselőtársaim (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.), hogy ki szakította át elsőnek a célszalagot, pedig nem történt más, mint a választópolgárok a tegnapi napon a politikát visszaküldték a rajtvonalra, és azt mondták neki, hogy ezeket a kérdéseket nem tudom megoldani, eldönteni helyettetek, csináljatok ti valamit.

De az állampolgárság megadásával kapcsolatos kérdésről már elég sok vita folyt a tisztelt Házban ma is, és gondolom, hogy fog a jövőben is. Én éppen ezért a másik kérdésről, az idézőjelbe tett kórház-privatizációról szeretnék beszélni. Ez a kérdés az összes szavazópolgár arányában 24 százalékos támogatottságot kapott, vagyis ez is eredménytelen volt, ugyanakkor viszont a választáson részt vevők 65 százalékának támogatását élvezte. Hozzáteszem, hogy az eredmény semmire nem kötelezi az Országgyűlést, illetve a kormányzatot.

A kérdéskörnek nem is erről a részéről szeretnék beszélni, de megjegyezném, hogy félrevezették az embereket; félrevezették azok, akik azt mondták, hogy itt el akarják adni a kórházakat; félrevezették azok, akik azt mondták, hogy majd 500 ezer forintba kerül egy szülés; félrevezették azok, akik azt mondták, hogy szegény kórházakra és gazdag kórházakra szakítjuk szét a magyar egészségügyi ellátást. És félrevezették azok is, akik azt mondták, hogy: és akkor nagyon sokan majd nem részesülhetnek ellátásban.

(14.10)

A kérdés sem erről szólt, hanem egy nem létező törvény megsemmisítéséről, vagy ha úgy fogjuk fel - mert ilyen törvény nem volt, de mégiscsak az volt a kérdésben, hogy valamit semmisítsünk meg -, akkor más törvényekről, amelyek valószínűleg lehetővé tették a privatizációt. Ez máshogy nem volt értelmezhető.

Az eredmény azonban az, hogy megmaradt a politika mozgástere, és ettől kezdve valóban arról érdemes beszélni, hogy mit tudunk tenni a magyar egészségügy olyan átalakítása érdekében, amelyik egyszerre nyújt magasabb színvonalú szolgáltatást az azt igénybevevők részére, miközben nagyobb megbecsülést teremt az egészségügyben dolgozók számára, és még ráadásul a rendelkezésre álló keretek között lehetővé teszi a finanszírozást is. Nagyon nehéz feladvány, és nem oldható meg másként, csak ha külső forrásokat keresünk, és ez bizony nem más, mint a magánmegtakarítás és a magánbefektetés.

Létezik azonban, tisztelt képviselőtársaim, olyan modell - és a liberálisok ezt régóta szorgalmazzák -, amelyik ezt a feladatot oly módon oldja meg, hogy egyébként mindenkinek az egészségügyi ellátása megmarad, mert a végső cél természetesen ez, csak magasabb színvonalon, jobb minőségben és természetesen megbecsültebb egészségügyi dolgozókkal.

Az igazi probléma pedig az, hogy a politikának egyrészt nincs bátorsága immáron tizennégy éve a finanszírozási rendszer alapjaihoz hozzányúlni a kibontakozás érdekében, másrészt a politikában nincs meg az az önmegtartóztató képesség, hogy leüljön és konszenzust próbáljon keresni a kérdés megválaszolása kapcsán, amire azért lenne szükség, mert kormányzati cikluson belül nem megoldható feladatról van szó, hiszen ha jó útra indulunk, akkor is tíz-tizenöt éves távlatban jönnek meg igazán annak az eredményei. Ezért lenne szükséges, hogy különböző demagóg, az embereket félrevezető és ijesztgető megjegyzések helyett egyszer végre érdemben üljünk le, és próbáljuk megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek a magyar egészségügy számára valódi kibontakozást és ezzel valódi jövőt biztosítanak. Amíg a politika erre nem képes, addig lehet itt összevissza szavazgatni és hazudozni az embereknek, minden marad a régiben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu