TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában részt vevő képviselőtársaimmal - üljenek a patkó bármelyik oldalán - egyetértünk abban, ha rajtunk múlna, akkor a Magyar Köztársaság költségvetésének sokkal jelentősebb részét, szinte az egészet a szociális ágazatban is el tudnánk költeni, hiszen elkötelezett hívei vagyunk annak, hogy ezen a területen jelentős mértékben segítsük a rászorultakat, azokat, akiknek igazán szükségük van a segítségre, legyenek azok idősek, fogyatékkal élők, gyermeküket egyedül nevelők vagy bármely, a társadalom azon szegmensébe tartozók, akik rászorultak.

Azonban nekünk, kormánypárti képviselőknek felelősen kell gondolkoznunk az egész társadalom irányába, az egész költségvetést kell figyelembe vennünk, a köztársaság komplex költségvetését, és ennek megfelelően kell viselkednünk. Megállapítható, hogy az idősekkel, a gyermekesekkel vagy a fogyatékkal élőkkel kapcsolatban valamennyi előttünk fekvő javaslat - bár lehet, hogy vannak vitapontok bizonyos apró részletekkel kapcsolatban - szakmailag jól kidolgozott. Bizonyára mi magunk is sok mindennel egyetértenénk, azonban azt kell néznünk, hogy hogyan tudunk a teljes magyar társadalom számára megfelelő módon biztonságot nyújtani nemcsak rövid távon, hanem hosszabb távon is.

(21.10)

Ily módon tehát nem áll módunkban egyelőre támogatni ezeknek az indítványoknak egy jelentős részét, hiszen ezt a felelősséget nem tudjuk áthárítani magunkról. Éppen ezért nehéz szívvel tesz egy kormánypárti képviselő olyat, amikor bár a szíve azt diktálná, hogy támogasson minden olyan javaslatot, amely a rászorultaknak még nagyobb segítséget jelent, mégsem tudjuk ezt nyugodt szívvel megtenni, hiszen komplex módon az egész társadalom felé tartozunk felelősséggel.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu