JÜTTNER CSABA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A Szabad Demokraták Szövetsége részt vett a vitában. Én azt gondolom, hogy hozzászólásainkkal segítettük ezt a vitát.
Amiért én jelentkeztem, az a Mádi képviselő úr mondandójára való reakció, már csak azért is, mert egy megyéből valók vagyunk, és szeretném, ha az autópályaügyben közelítenénk egymáshoz, legalábbis az elmúlt évek történéseinek és a jelen történéseinek megítélésében. Én azt hiszem, hogy igazából most elfogadható az az autópálya-építési tempó, amit már a korábbiak során is legalább ilyen gyorsaságúra kellett volna növelni az előző kormányoknak.
Engedd meg, Laci, vagy engedje meg, tisztelt képviselőtársam, hogy azzal ne értsek egyet, hogy 2005-re Nyíregyházát már elérte volna az autópálya, ha nincs kormányváltás. (Mádi László: Kormánydöntés volt!) Én azt gondolom, hogy ha megnézzük a korábbi kormányzati ciklus teljesítményét, tényleges teljesítményét autópálya-építésben, akkor erre nem igazán lett volna valós esély, hogy 2005-re autópálya legyen Nyíregyházán. Most viszont örülök annak, hogy Nyíregyháza környékén már gépek dolgoznak, és mint ahogy én, úgy, azt gondolom, képviselőtársam is tapasztalja, hogy nemcsak szóban, hanem valóságban is épül az autópálya, és közelít Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez.
Még egy reakcióm lenne, vagy még egy gondolatot szeretnék felvetni. Én azt hiszem, főleg akkor, amikor a határon túli magyarság felzárkóztatásában gondolkodunk, nem kell elfelejteni azt sem, hogy a hátrányos térségek felzárkóztatása, országon belüli felzárkóztatása is nagyon fontos. Ezt, én azt hiszem, hogy mindannyian valljuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés