BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi termékdíj bevezetésével és erőteljes növelésével a törvényhozás annak a törekvésének igyekezett érvényt szerezni, amely a termékek gyártóit és a csomagolásban érdekelt vállalkozásokat a kibocsátott termékek hulladékainak mind nagyobb mértékű hasznosítására szorítja. A parlament ez irányú törekvésével maguk az érintettek is egyetértenek. Mint minden szabályozásnak, úgy ennek is szem előtt kell tartania a fokozatosság szempontjait, éppen ezért elfogadhatatlan a tárcának az a törekvése, mely átmeneti idő meghagyása nélkül, szinte azonnali hatállyal szándékozik bevezetni a jelentős terhet jelentő termékdíjakat. A számok tükrében a szándékok világosak: a környezetvédelmi szempontoknál sokkal nagyobb szerepet játszanak más, az előterjesztésben nem említett szempontok, nevezetesen: a többlet adóterhelésből származó költségvetési bevételek megszerzése.
Mint sok más fontos kérdésben, úgy a termékdíj átalakításáról szóló törvényjavaslat, valamint annak végrehajtási rendeletének előkészítésébe is csak formálisan vonta be a szaktárca az érintett vállalkozások képviseletét ellátó szakmai szervezeteket. Ennek elmulasztása azon szakmai hibák sorát hozta, amelyeket a megszületett jogszabályok magukban hordoznak. A környezetvédelmi tárca az előkészítés során egyáltalán nem törekedett arra, hogy a hazai üdítőital- és ásványvízgyártásban, valamint -palackozásban érdekelt kis- és középvállalkozások érdekeit figyelembe vegye. A rendelettervezet teljesíthetetlen újrahasznosítási arányokat határoz meg, és ehhez köti a 10-130-szorosára növelt darabalapú termékdíj fizetése alóli mentességet is, melynek elvesztése 60-80 milliárd forintos többletterhet jelent számukra. A hazai vállalkozások műszaki felkészültsége nem teszi lehetővé az azonnali átállást. A zökkenőmentes váltáshoz átmeneti időszakra volna szükségük.
Kérdezem ezért tisztelt államtitkár úrtól, hogy miért nem folytattak érdemi egyeztetést az érintett szakmai szervezetekkel egy ilyen fontos, akár 60-80 milliárd forint többletterhelést jelentő jogszabályváltozás előkészítése során. Miért lehetetlenítik el a hazai kis- és közepes vállalkozásokat a hazai üdítőital- és ásványvíz-forgalmazás piacán? Miért sújtják a lakosságot egy olyan rendelet megalkotásával, mely 2005. január 1-jétől az alkoholmentes italok piacán akár 60 százalékos áremelkedést is okozhat, inflációt gerjesztve ezzel?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés