SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári kormány időszakában döntés született arról, hogy a 21-es főközlekedési út Nógrád és Heves megyét érintő szakaszán hat darab előzősáv megépítésére kerül sor. Pásztó város önkormányzata ehhez kapcsolódóan kezdeményezte 2000 márciusában a Nógrád Megyei Közútkezelő Kht.-nál, hogy épüljön meg a Pásztót északi irányban elkerülő út is. Még 2000-ben jeleztük a Nógrád Megyei Közútkezelő Kht.-nál, hogy az út építéséhez Pásztó város önkormányzata a közigazgatási területén lévő minden földterületet megvásárolt, és azt ingyenesen bocsátja a magyar állam rendelkezésére. Ugyanakkor kezdeményeztük azt is, hogy a 21-es főközlekedési út 29+540-es kilométerszakaszánál épüljön meg a lehajtósáv.

Tisztelt Államtitkár Úr! A 21-es főközlekedési út Nógrád megyei szakaszain minden egyes településnél megépült a települések biztonságos megközelítését biztosító lehajtósáv. Ez egyedül Pásztónál hiányzik.

Az elmúlt esztendőben ugyanilyen interpellációs kérdést intéztem Csillag István miniszter úrhoz, aki a következőt válaszolta. “Az M3-as autópályáig terjedő szakaszon további hat szakasz kiépítését tervezzük, négyet Nógrád, kettőt Heves megyében. Ezek közül az egyik Pásztó környékén valósul meg a 2004. évben. A Pásztóra vezető csomópont korszerűsítésének időpontját illetően - hiszen az átépítés szakmai szempontból is jól illeszkedik majd ahhoz az előzési szakaszhoz, amelyben ez a város részesül - 2004. évi kezdéssel és 2006. évi műszaki befejezéssel számolunk.ö

A miniszter úr még ugyanezen válaszában ígéretet tett arra, hogy a csomópont építését 2004-ben tervezik megvalósítani.

Nos, tisztelt államtitkár úr, az elmúlt időszakban több levélben kerestem meg a Nógrád Megyei Közútkezelő Kht.-t. Kérdeztem egyrészt azt, hogy a Pásztót északi irányban elkerülő út engedélyezési terve, valamint a 29+540-es kilométerszakasznál lévő lehajtósáv engedélyezési tervei, amelyeknek a tervezése még 2002-ben elkezdődött, befejeződött-e, és rendelkeznek-e megfelelő építési engedéllyel. Sajnos, azt a választ kaptam, hogy még egyetlen építési engedély sem áll a rendelkezésükre.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt esztendőben Csillag miniszter úr azt ígérte, hogy 2004. december 31-éig mind a 4-es számú előzési szakasz, mind pedig a 29+540-es kilométerszakasznál lévő lehajtósáv megépül. Ehhez képest, miniszter úr, december vége felé közeledve még semmi nem történt.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu