LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Szintén egy pontosítást szeretnék kérni, illetve egy módosítást szeretnék benyújtani.

A 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint itt némi ellentmondás mutatkozik a törvény-előterjesztésben, ugyanis azt mondja, hogy a temető tulajdonosa a temető üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatban felmerült szükséges, indokolt költségek alapján állapítja meg; a b) pontban pedig: a temetkezési szolgáltatók kivételével a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulási díját.

Nos, az előbb említésre került a temetésihely-, azaz sírhelymegváltás. Ebben az esetben, ha a b) pont megvalósul, akkor egy kettős fizetési kötelezettség merül fel az elhunytak hozzátartozóinál, azaz fizetniük kell egyszer sírhelymegváltást, ezenkívül a temető üzemeltetőjének fizetni kell temetőfenntartási hozzájárulást. Ezt valamilyen formában össze kellene hozni, hogy ne kelljen mind a két irányba fizetni az állampolgároknak, illetve azoknak, akiknek elhunyt a hozzátartozójuk.

Tehát nekem az volna a javaslatom, hogy mi egy módosító javaslatot tennénk ehhez a törvényhez, ehhez a ponthoz, és arra kérném szépen a kormányt, illetve képviselőtársaimat, hogy ha lehet, akkor támogassák ezt, hogy ez a kettős fizetési kötelezettség elkerülhető legyen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu