20 felszólalás
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót, mert úgy gondolom, a törvényjavaslatot támogatni kellene, hiszen azok, akik már végigjártak egy bírósági tárgyalást egy válóper esetén, jól tudhatják, hogy sajnos ez egy hosszú folyamat. Abban az e…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Viszontválaszként annyit szeretnék csak erre mondani, hogy a családon belül is most éppen egy hasonló eset van. Képviselőtársam kérdezte, hogy gyakorlott vagyok-e e tekintetben. Nem mint jogász vagyok gyakorlott, de egyéb tekintetben igen. (18…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító javaslatot nyújtottam be a 2008-as költségvetéshez: a miniszterelnökségi fejezetből 800 millió forintos átcsoportosításra; a miniszterelnökségi fejezet 12,395 milliárd dologi kiadásából, amelyben rádióbeszer…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak röviden kívánok hozzászólni. Kihagytam a végéről, hogy még két új büntetés-végrehajtási intézmény is nyílik, az egyik Nógrád megyében, a másik pedig Szombathelyen, és különösen fontos lenne, hogy az állományt fel lehesse…
T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
LABODA GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a megalapozó törvények 26. ajánlási pontjára szeretnék rátérni, amelyben jómagam adtam be törvénymódosítási javaslatot a Hszt.-vel kapcsolatban. Köztudott, hogy a Hszt. a fegyveres erők hivatásos állományára vonatkozik, és azt sza…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium rendőrség, határőrség, illetve büntetés-végrehajtási fejezetéhez szeretnék hozzászólni. A tervezett előirányzatok elemzése azt mutatja, hogy a tervjavaslat tervezett irányszá…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2007-es költségvetés igazságügyi és rendészeti minisztériumi fejezetén belül a rendőrségi résszel szeretnék foglalkozni. Két részre osztható a rendőrség költségvetése: az egyik a személyi jellegű kiadások, a másik…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Honvédelmi Minisztérium fejezet 2007-es előirányzatához szeretnék hozzászólni. 2007-ben 271 milliárd 28,5 millió forintban, a Magyar Honvédség egészségügyi intézetek működésének részbeni finanszírozására az Or…
T/1203 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közlekedéssel kapcsolatos törvényekkel kapcsolatban én a légi közlekedéshez és a közúti közlekedéshez szeretnék hozzászólni. A légi közlekedéssel kapcsolatos törvényben üdvözölendő, illetve örvendetes, hogy a légüg…
T/1203 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék hozzászólni annyit, hogy az előbb a vasúti közlekedéssel kapcsolatban nem mondtam el, hogy előbb képviselőtársaim már említették azt, hogy a hatóság a kérelem beérkezésétől számítva 15 napon belül értes…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy Kosztolányi Dénes képviselőtársamnak Lezsák Sándor képviselőtársam meg is válaszolta a feltett kérdéseket, hiszen elmondta, hogy valóban itt a 10 százalékról 30 százalékra való áttérés kérésének az az oka,…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb elhangzott a vitában, Kosztolányi Dénes képviselőtársam mondta, hogy mi változtatnánk. Nos, ha megfigyeli, a benyújtott ajánlásban az erdőterületeknél én nem kívántam változtatni, tehát az ugyanaz. A szántóterületeke…
T/12720 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
LABODA GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Az 1. ponthoz beadott módosító javaslat lényege: a köztemető fogalmát beemeli a törvénybe, illetve pontosítja az önkormányzat temetőfenntartásra vonatkozó kötelezettségét. Ugyanis a köztemető eddig kizárólag mint önk…
T/12720 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényt olvasva az a véleményem, hogy örvendetes, hogy a parlament elé került, ugyanis olyan pontosításokat tartalmaz, amelyek szükségesek voltak az eddigi temetkezésről szóló törvény végrehajtásához. Ami viszont…
T/12720 A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosításáról
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Szintén egy pontosítást szeretnék kérni, illetve egy módosítást szeretnék benyújtani. A 11. § (2) bekezdés b) pontja szerint itt némi ellentmondás mutatkozik a törvény-előterjesztésben, ugyanis azt mondja, hogy a temető tulajdonosa a temető üze…
V/5599 Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista "üreszseb" program?
LABODA GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal kezdeném, hogy Szalay képviselőtársam sajnos nincs a teremben, aki szintén azt mondja, hogy a visszamutogatás helyett inkább előre kellene menni. Úgy gondolom, inkább folyamatában kellene vizsgálni az önkormányzatokat egészen 1…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban a mai ülésünk egy drámai címmel lett összehívva, de úgy érzem, hogy ez a drámai cím egy felesleges riogatás az ellenzék részéről. Egy felesleges riogatás, ráadásul úgy érzem, hogy kormányellenes hangulat tere…
T/3560 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról sz
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A köztisztviselői törvény módosítása az alábbi meghatározó célokat tartalmazza. A közszolgálati jogviszony alá tartozó személyi állomány erkölcsi és anyagi megbecsülését a kormányprogramnak megfelelően gyakoroljuk. E…
A/610 Teljesíthető-e az önkéntes hadsereg bevezetése 2006-ig?
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a Magyar Honvédségről beszélünk, akkor a társadalom legszélesebb rétegét érintő és foglalkoztató kérdés valószínűleg a hadkötelezettség. A Szabad Demokraták Szövetsége már több ízben is kezdeményezte az önkéntes,…
A/610 Teljesíthető-e az önkéntes hadsereg bevezetése 2006-ig?
LABODA GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön válaszából azt érzékelem, hogy rövidesen egy sokkal hatékonyabb és hadra foghatóbb hadsereg áll majd a haza szolgálatában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)