DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Mindenekelőtt köszönöm, hogy megosztották velünk a közfürdőmedencék helyzetéről szóló információikat. Bár lehetséges, hogy télidőn egyesek számára nem okoz nagy izgalmat az a tény, hogy május 1-jétől esetlegesen 200-300 fürdőmedencét közegészségügyi okokból be kell zárni, ugyanakkor egyetértenek önökkel abban, hogy nyilván más lesz a helyzet majd tavasszal, amikor ezeket a fürdőket használni szeretnék.
Látszólag minden együtt állt ahhoz, hogy a közegészségügyi előírásoknak megfelelően működtessék a medencéket az önkormányzatok, hiszen valóban kilenc év állt rendelkezésre ahhoz, hogy a szabályozást az emberek egészségének védelme érdekében megvalósítsák a gyakorlatban. Pályázatok kerültek kiírásra folyamatosan költségvetési támogatással, de az önkormányzatok egy része nem tudott vagy nem kívánt ezekkel a pályázatokkal élni. Tehát összefoglalva: minden együtt volt a lehetőséghez - legalábbis látszólag -, mégsem sikerült a kívánt célt elérni.
S most ismételten szembesültünk azzal, hogy a mindnyájunk által elfogadott értékek és érdekek szembekerülnek egymással. Ismételten döntenünk kell tehát, hogy az emberek egészségének a védelmét helyezzük előtérbe, és az önkormányzatok által működtetett medencéket esetlegesen mégis bezárjuk. Úgy gondolom, ma már nem lehet kétséges, hogy az emberek egészségének védelme ugyan mindent megelőz, ugyanakkor valóban igaz, hogy nem hagyhatjuk segítség nélkül az érintett önkormányzatokat sem.
Éppen ezért kezdeményeztem, hogy minden érintett részvételével - a kormányzati oldallal és az önkormányzati oldallal is - kezdjünk egy konzultációt. Vizsgáljuk meg együtt, hogy a látszólag meglévő feltételek miért nem vezettek eredményre kilenc év alatt sem. Ha kell, ezen változtatni szükséges. Vizsgáljuk meg együtt, hogy milyen kompromisszum alakítható ki úgy, hogy lemondanánk az egészséget védő garanciákról...Tisztelt Képviselő Urak! Köszönettel venném, ha ebbe a kompromisszumkeresésbe önök is aktívan bekapcsolódnának. A szükséges pályázati források az idén rendelkezésre állnak. A kompromisszumkészségünk ugyanígy megvan. Egyet azonban biztosan nem szabad feladnunk, azt, hogy a közegészségügyi szabályokat az érintett lakosság érdekében nem tartjuk vagy nem tartatjuk be. Ebben a közös kompromisszumkeresésben kérem az önök segítségét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés