PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két és fél évben a kormányzat által kezdeményezett, az e-társadalom kialakítása felé ható modernizációs törekvések sorra megbuktak. Ilyenek voltak például a GYISM és az FVM elektronikus úton benyújtandó pályázatai, de megemlíthetném még a kormányzati és a minisztériumi portálok működését is.

A 2005. év újdonsága az adóhatósági adómegállapítás elektronizálása lett volna. “Ha ez a rendszer jól működik, néhány év elteltével elképzelhető, hogy a munkavállalói elszámolás intézménye megszűnik, és a munkáltatónak ezt a terhét az adóhatóság átvesziö - nyilatkozta az APEH képviselője.

Tisztelt Miniszter Úr! Infopolitikusnak vallom magam, ezért minden eddigi felszólalásomban támogattam, sőt kezdeményeztem a modern információs technikák lehető legszélesebb körű alkalmazását. A kizárólagosan elektronikus úton való adóbevallásokkal kapcsolatban azonban több alkalommal felhívtam a figyelmet a várható problémákra is. Az aggályaim sajnos beigazolódtak. A megsokszorozódott hozzáférési igény miatt az APEH informatikai felülete saját bevallásuk alapján is több alkalommal meghibásodott, elérhetetlenné vált, majd a kritikus utolsó bevallási napokon többször összeomlott.

Tisztelt Miniszter Úr! Ki a felelős az APEH informatikai rendszerének fejlesztéséért és megfelelő működésének a biztosításáért? Ön szerint mi az oka a kormányzati elektronizációs törekvések sorozatos csődjének? Az állampolgárokat törvénnyel kötelezzük a modernizációra, és annak be nem tartása esetén a szakhatóságok szankciókat alkalmazhatnak. Ha a törvény betartásához szükséges feltételek elégtelenek, akkor kit terhel a felelősség? Kíván-e a Pénzügyminisztérium támogatást nyújtani az APEH informatikai rendszerének megerősítésére? Mire költötte az APEH az Informatikai Minisztériumtól kapott támogatást?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu