KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1990-ben létrejött önkormányzati rendszer ebben a költségvetési évben tényleg végveszélybe jutott, 2005 az önkormányzatok katasztrófaéve lesz. Több olyan tendencia is jelentkezett már a korábbi időszakban, ami nagyon komoly aggodalomra ad okot. Például az állam által átadott eszközök és átengedett bevételek, amelyek az önkormányzat alapfeladatainak ellátását szolgálnák, rendre alacsonyabb mértékben emelkedtek - vagy stagnáltak -, mint ezen feladatok ellátásának a költsége, ezért az önkormányzatok egyre több és több saját bevételt kellett hogy elköltsenek az alapfeladataik ellátására.

(9.30)

De a 2005-ös év több kétségbeejtő újdonságot hozott. Megjelentek azok a finanszírozási elemek, amelyek világossá teszik, hogy mit ért az MSZP-SZDSZ-kormányzat az életképes méretű településen. Az a tendencia ugyanis, hogy aki szegény, az nem kap támogatást, és még szegényebb lesz. Gondoljuk csak meg, van egy kistelepülés, ahol eleve alacsony az osztálylétszám az iskolában. Itt - miután az állandó költségek ugyanazok, hiszen a pedagógusnak ugyanannyi bért kell fizetni, fűteni, világítani tizenöt gyerekre is éppúgy kell, mint harmincra - így is rosszabbak a feltételek, hiszen az iskola csak tizenöt gyerek után kap fejkvótát és normatívát. Viszont ebben a költségvetési évben azt a rendszert vezették be, hogy ott, ahol a kormány szerint nem kielégítően magas az osztálylétszám, eleve kevesebb fejkvótát lehet lehívni, és csak azoknál a településeknél van plusz kiegészítő normatíva, amelyeknél a finanszírozás egyébként is relatíve jobb, hiszen több gyerek után tudják lehívni a fejkvótát. Magyarul az, aki szegény, nem kap támogatást, csak azok, akik relatíve jobb helyzetben vannak. Ez katasztrofális következményekkel jár a kistelepülésekre nézve.

De ugyanez a helyzet az olyan sokat hangoztatott szőnyegezési vagy útjavítási támogatást illetően is. Gondoljuk csak meg, azok az önkormányzatok, amelyek eleve szegények, hogyan is tudhatnának plusz 1 forintot betenni azért, hogy megkapják az állam plusz 1 forintját az utak kijavítására, hiszen pont az a problémájuk, hogy már nincs pénzük az utak javítására. De ahhoz ők nem is kapnak támogatást, mert már az alapfeladataikat sem tudják ellátni. És ugyanez a helyzet a tömegközlekedéssel is. Csak a relatíve tehetős önkormányzatok engedhetik meg maguknak, hogy támogassák a tömegközlekedést, de csak ők kapnak normatív támogatást, a többiek nem.

Összességében: az önkormányzatok között megkezdődött egy szelektálás, egy válogatás, csak a tehetősebbek kapnak állami támogatást, a kicsik halálra vannak ítélve.

De hogy még ennél is kétségbeejtőbb a helyzet, azt az is bizonyítja, hogy a nagyvárosok sincsenek jobb helyzetben. Ugyanis először is a kormány úgy adott, hogy közben a másik kezével azonnal elvett. Azt mondta a kormány, hogy 4,1 százalékkal növeli az önkormányzatok normatív támogatását - ez egyébként alacsonyabb, mint a tervezett infláció -, ráadásul a költségvetés végén egy zárójeles sorban azt mondta, hogy ennek több mint a 60 százalékát úgynevezett államháztartási tartalékba kell tenni, ezt nem is adja oda az önkormányzatoknak, és garanciát sem vállal arra, hogy ezt ebben a költségvetési évben bármikor is kifizetik. Tehát kiadást tervezni rá nem lehet.

Ezzel a CCXVII-es törvényt (Sic!) megsértették, hiszen céltartalékba csak céllal lehet összeget betenni, általános céllal nem, mert az államháztartási törvény szerint általános cél nincs. Ráadásul így úgy kaptak valamit az önkormányzatok, hogy a pénznek több mint a fele, hogy, hogy nem, azonnal a kormány kezéhez tapadt. Mindezt olyan feltételek mellett, hogy a kormány mindenfajta fedezet nélkül az önkormányzatokra terheli a közalkalmazottak és köztisztviselők bérének a kifizetését, valamint a bérek növekedését. Itt kapcsolódnék Gyurcsány Ferenc mondataihoz: egyszerűen nem igaz az, amit a miniszterelnök állított, hogy a 3500 milliárd forint adósságnövekmény a köztisztviselők és közalkalmazottak bérére ment, mert jelentem, azt az önkormányzatok fizették ki, és nem a költségvetés, a költségvetés nem adott hozzá támogatást.

Nagyon beszédesek a számok. Nézzük meg Tatabánya példáját! Ahhoz, hogy Tatabánya ki tudja fizetni a kormány által diktált béremeléseket, 2002-ben még csak 1 milliárd forint hitelt kellett felvennie, míg 2005-ben már 3,2 milliárd forintot kénytelen felvenni, úgy, hogy közben a hétszeresére kellett növelnie az eladott vagyon értékesítéséből származó bevételt, hogy egyáltalán ki tudjon jönni a pénzből. És tessék elképzelni, Tatabánya egy szocialista-szabad demokrata többség által irányított város!

Mindenhol ilyen a helyzet. Nem azért kátyúsak az utak, mert a polgármestereknek nincs kedvük kijavítani őket, hanem azért, mert a kormány elveszi az ide vonatkozó pénzt.

Ezt nem szabad hagyni, tisztelt kormánypárt, tisztelt ellenzék, mert az önkormányzati rendszer csődbe került. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu