DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tóth Sándor nem eléggé mélyen érti vagy ismeri ennek az egésznek a történetét. Volt szerencsém megnézni, ami nyilván nem csak a 44-es útról szól. Akik ebben nem annyira érdekeltek, azoktól elnézést kérve azt kell mondanom, sokkal több tényező van a nyomvonalak kérdésében, mint hogy a politikusok egyszerűen mit mondanak és mit nem. Amit Babák Mihály elmondott, az világos.

2002-ig azt mondtuk, nem a nyomvonal érdekel, hanem az építés sebessége. Sajnos, azt nem értették meg, hogy vannak olyan érdekcsoportok, amelyek teljesen új utat akarnak építeni, nem pedig a meglévő rekonstrukciójával és kiegészítésével akarják ezt megtenni, és rá akarják vinni a térséget egy olyan zátonyra, hogy 5 kilométerrel arrébb egy újabb Tisza-hidat akarnak építtetni, mindenféle környezetvédelmi hatástanulmány nélkül. Aki ért hozzá, tudja, hogy a környezetvédelmi hatóság soha az életben nem fogja jóváhagyni. Ezt önök nem értették meg, és a Szolnok megyei politikai megfontolások miatt ott elfordították. Azért tudom, hogy ez így van, mert 2000-ben én is találkoztam a budapesti tervezőirodák elképzeléseivel, amelyek mindig újakat akarnak építeni, hidakat akarnak építeni, minél többet, mert vannak, akik ebben érdekeltek.

Azt gondolom, ennyiben ne legyünk világosak magunk felé. Szerintem mi, Békés megyei képviselők - pártállástól függetlenül - abban lettünk volna érdekeltek, és ma is abban vagyunk érdekeltek, hogy már tegnap kellett volna építeni. Ez, amit önök eddig előkészítettek, sajnos pont ellenkezőleg hatott. A tisztelt kormányzati oldal, illetve a Békés megyei képviselők nem vették észre, hogy az, ami itt folyik, akár zsákutcába viheti a 44-es út építését, most ezért tartunk itt, hiszen már lehetne Békéscsabát építeni, lehetne Kondorosig építeni a szakaszt, és már készen lennénk a szarvasi elkerülő úttal is, ha nem nyúlunk bele. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.)

Sajnos, ez a helyzet.

Forrás: parlament.hu