DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Egy kicsit kevert műfaj volt a mai idáig, de mindenesetre biztosan előrevitte a dolgokat. Ehhez szeretnék olyan értelemben csatlakozni, hogy van egy módosító javaslatom. Tudom, hogy ez egy általános vita, de úgy gondolom, hogy a mai hangulatba ez mindenféleképpen beleférne. Még akkor is, ha erről napirend után már szóltam, elég gyér hallgatóság előtt. A dolog lényegéből fakad, hogy elképzelhető egy olyan fázis, amikor mindannyiuk segítségére, esetleg szavazatára szükség lesz. Éppen ezért, illetve mert államtitkár úr is jelen van a teremben, ragadom meg ezt az alkalmat arra, hogy most is szóljak egypár szót.

Nevezetesen arról van szó, a módosító javaslatom lényege, hogy az M5-ös autópálya harmadik fázisának megépítésekor elkészül a kunszállási leágazó csomópont is. Tehát egyfajta analógia van egy másik épülő csomóponttal, amiről már gyakorlatilag a döntés megszületett. Úgy érzem, hogy a szakmai érvek nem különösebben változnak az idő múlásával, illetve ugyanazokat a szakmai érveket a különböző csomópontok megépítésével kapcsolatban, ahogy most elmondom, minden más képviselő is el tudja mondani.

Mi a lényeg? Mi Kiskunfélegyházán tapasztaljuk az M5-ös autópálya megépülésével és elsősorban a megfizethetővé tételével kapcsolatosan azt a gazdaságélénkítő hatást, amiben már reménykedtünk. Ezt külön ismételten megköszönöm a minisztériumnak, illetve a kormányzatnak, nem beszélve egyéb sikeres pályázatainkról, mint az északi elkerülő út, de talán ebbe tartozik a nemcsak Kiskunfélegyházát, hanem az egész megyét és Dél-Magyarországot is érintő 104-es vasúti pálya rekonstrukciója, ami reményeink szerint Szeged felé folytatódik.

A kunszállási emberek, úgy gondolom, ugyanolyan polgárai Magyarországnak, mint a balástyaiak, a szegediek vagy a budapestiek, és nekik is gazdasági, emberi szempontból jogos igényük volt sok évvel ezelőtt, és jelenleg is jogos igényük az, hogy minél hamarabb megközelíthessék az autópályát, és ezen keresztül csatlakozhassanak az ország vérkeringéséhez. Ez érthető emberi szempontból, érthető gazdasági szempontból is, mint ahogy azt említettem, Kiskunfélegyházán ezeket a pozitív hatásokat már észleljük. De megemlítem, hogy már az interneten olvasható volt a módosító javaslat, és már vannak olyan gazdasági társaságok, amelyek érdeklődnek Kunszállás környékén, éppen ezzel összefüggésben, hogy a megközelíthetőség jelentősen javul egy esetleges leágazó csomópont megépülésével.

Talán ennyit a gazdasági, az emberi érvekről és a racionalitásról. Úgy érzem, hogy alapvetően sok újdonságot nem mondtam el, de azért mégis ezeket az emberek alapvetően ez érinti, és ezzel, úgy érzem, mint a körzet vagy a megye vagy Kiskunfélegyháza képviselője jogosan érveltem itt a parlamentben ez idáig. Ami megkülönbözteti ennek a csomópontnak az igényét és megépítését, az az, hogy ezek az emberek, Kunszállás és környékének lakói az elmúlt években több határozott ígéretet kaptak ennek a csomópontnak a megépítésére, és ezzel kapcsolatban engedjék meg képviselőtársaim, hogy ragaszkodjak a szöveghűséghez, és néhány dokumentumot felolvassak önöknek.

Menjünk vissza az időben! Itt visszamentünk a Bokros-csomagig, én ezzel nem kívánok foglalkozni, de ha visszamegyünk egészen 1994. szeptember 14-ig, ott egy levél kelt dr. Lotz Károly miniszter úr aláírásával, aki a következőt írja a jelenlegi módosító indítványom eszmei elődjével kapcsolatosan. “Az eredetileg állami beruházásként, közpénzekből megvalósítani tervezett M5-ös autópálya nyomvonalához néhány évvel ezelőtt abban a hiszemben adták beleegyezésüket - mármint a kunszállásiak -, hogy a község közvetlen közelében, annak fejlődésére is jótékony hatást gyakorló autópálya-csomópont megépül. Ezt a községi igényt a beruházó figyelembe vette, a csomópontra jóváhagyott tervnek és a koncessziós szerződésnek egyaránt része. A következőkben részletesebben ismertetett kényszerítő körülmények ellenére is megerősítem, hogy a kunszállási autópálya-csomópont megvalósulására a község lakói számíthatnak.ö

Nyilvánvalóan különböző nehézségeket említ a miniszter úr, amelyekkel indokol, és egyfajta türelmet kér az emberektől. És különböző kompromisszumokat említ, amelyeket részletesen nem olvasok fel. További részlet a levélből: “Az említett kompromisszumok körébe tartozik az autópálya kunszállási csomópontja építésének elhalasztása - amibe akkor az emberek bele is egyeztek - legfeljebb 2001. december 31-ig a koncessziós szerződés 7.2. pontja értelmében. Ez az építési költségek számottevő, közel 300 millió forintos csökkentését eredményezi, éppen a koncessziós társaság pénzügyi egyensúlya szempontjából legbizonytalanabb, legkockázatosabb időszakban, a megnyitást közvetlenül megelőzően. A csomópontot a koncessziós társaság természetesen az építési engedély alapján a koncessziós szerződésnek megfelelően köteles megépíteni. Természetesen, ha a forgalom a ma előre becsültnél gyorsabb ütemben növekszik, akkor sor kerülhet a csomópont korábbi megépítésére is.ö Itt nyilvánvalóan egyfajta türelmet kértek az emberektől, amit az ott élők biztosítottak a kormányzat részére, de azért elég szépen eltelt azóta az idő. A levél a következő szavakkal végződik: “Kérem tehát polgármester úrnak, a képviselő-testület tagjainak, továbbá Kunszállás község lakóinak megértését és türelmét, amíg az eredeti szándék szerint, de némi késéssel valóra váltva megépül az autópálya kunszállási csomópontja.ö Ez volt tehát 1994-ben.

Azóta eltelt néhány év, és önkritikus megfogalmazással éltem, de azért volt itt egy '94-98-as és '98-2002-es időszak is, amikor igazából nem épült autópálya-leágazás, tehát egyik kormány ebből a szempontból nem sokkal tett többet, mint a másik.

(20.40)

2004. december 22-én, többszöri megkeresés után - és egy kicsit talán rövidítek az idő miatt - ismételten megkeresték a minisztériumot, ahol az illetékes helyettes államtitkár a következőt válaszolta; tehát 2004. december 22-éről van szó: “Illetékességből tájékoztatom, hogy tárcánk szándéka szerint a kunszállási csomópont - összhangban a vonatkozó építési engedély előírásával és a minisztérium korábbi nyilatkozataival - megépül. Tárcánk intézkedik a szükséges kiviteli tervek előkészítéséről, és megkezdi a koncesszorral az építésre vonatkozó egyeztető tárgyalásokat, amelyek eredményéről természetesen tájékoztatjuk önöket, a polgármester urat és az érintett polgárokat.ö

Tehát összefoglalva: úgy érzem, hogy gazdasági, emberi és szakmai okok folytán ezt az autópálya-csomópontot ugyanolyan értelemben indokolt megépíteni, mint bármelyik másikat az országban, tehát minden ilyen beruházást eddig is támogattam, ezután is támogatni fogok szakmai és emberi szempontok miatt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ezen dokumentumok alapján - a részletezett indokláson túlmenően - a kunszállásiaknak és a környéken élőknek egyfajta olyan erkölcsi és politikai elégtétel is jár, ami ezekből a dokumentumokból egyértelműen kiolvasható.

Ez a módosító javaslat, amit megfogalmaztam, természetesen egyfajta megoldás lehet. Amennyiben a kormányzat másfajta konstellációban talál megoldást erre a kérdéskörre, ami a folyamatot felgyorsítja, ugyanakkor ezt a lehetőséget biztosítja, abban az esetben kész vagyok a módosító javaslatot visszavonni, de csak abban az esetben, ha ez a kunszállási leágazó csomópont ezen módosító javaslat, illetve az erről való szavazás nélkül is megépül.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu