DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár Úr! Elnézését kell kérnem, hogy talán bizonyos személyes motivációk és adatok is el fognak hangzani. Abban az esetben, ha, mondjuk, az én 2004. november 2-án kelt levelemre választ kaptam volna a minisztérium részéről, és amikor ezt érdeklődtem, hogy miért nem történt meg, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, impertinens módon kaptam tájékoztatást.

Nyilvánvalóan a megfelelő tények birtokában másfajta módon, vagy talán meg sem születik ez a módosító javaslat, habár erkölcsi kötelességnek érzem ilyen dokumentáció birtokában ezt megtenni. Tehát azt, ha ezt a kérdést egy miniszter valamikor aláírta, és utána ezt különböző hivatali szinteken - és ezt nem pejoratív értelemben mondom - beosztott köztisztviselők negligálják, különböző módon minősítik, amit itt most nem akarok elmondani, más kérdés, hogy utána kormányok sorozatban hibáznak, ezt nem biztos, hogy nekünk tudomásul kell venni itt a Magyar Köztársaság parlamentjében. Másrészt nem vagyunk kötelesek tudomásul venni azt, hogy most a kunszállási emberek vagy a Bács-Kiskun megyei emberek fizessék meg ennek a vacakolásnak - elnézést ezért a kifejezésért - a következményeit.

Én megértem az ön álláspontját, aktuális álláspontját, de a tények történelmi vetületében, a rendelkezésre álló dokumentációk vetületében én is egy zavarodottságot észlelek az elmúlt tíz évben, és ennek fényében kénytelen vagyok módosító javaslatomat fenntartani, és azt a kijelentést pedig visszautasítom, hogy ez olyan jellegű többletköltségeket jelent, ami megterheli a költségvetést; akkor kérem tisztelettel, meg kell építeni az autópálya-csomópontot, és az a többletköltség nem jelentkezik. Ezt egyfajta zsarolásként élem most meg ebben a pillanatban.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu