DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! A Rektori Konferencia a nyilatkozatában még február hó folyamán azt fogalmazta meg legelőször is, hogy 25 milliárd forint hiányzik a magyar felsőoktatásból. Az, amiről ön beszél, hogy egy ilyen javaslattal is előálltak, hogy akkor ne hajtsák végre a béremelést, ez, tudja, abból adódik, hogy a forrásokat önök a béremeléshez nem biztosították. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van!) Önök beterjesztettek egy költségvetést, kipontozva azt, hogy mennyi lesz az illetmény, és akkor azt mondták, hogy nyugodjon meg mindenki, meglesz rá a fedezet. Azt a fedezetet azóta is mindenki keresi. Ezt a béremelést csak úgy tudják kigazdálkodni az intézmények, hogy elbocsátanak embereket. De az őszi béremeléseket megint csak úgy tudják előteremteni, hogy elbocsátanak embereket, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az államilag finanszírozott nappali képzésben részt vevő hallgatók a következő tanévtől kevesebben lesznek, államtitkár úr, azaz megint csak csökken a normatíva. Ez bizony mindenhol létszámkérdést fog jelenteni.
A hallgatói munkára vonatkozóan pedig csak annyit, államtitkár úr, Magyar Bálint javasolta azt, hogy az elküldött szolgáltatási tevékenységeket talán ki lehetne váltani hallgatói munkával. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Államtitkár Úr! Akkor ezek szerint a szép új világ úgy néz ki, hogy ha lesz valahol egy csőtörés az egyetem épületében, akkor fel kell hívni, mondjuk, a finnugor tanszéket, és onnan kijön a vízvezeték-szerelő (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), vagy ha éppen rövidzárlat lesz, akkor a szerves kémia tanszéket.
Ebből nem kérünk, köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés