HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz már újat mondani, hiszen elég régóta zajlik a vita, de azért teszek rá kísérletet, hogy olyan szemszögből vagy látószögből világítsam meg az M5-ös továbbépítésének a problémáját, ami eddig talán még nem így hangzott el.

De először: örömmel hallottam, hogy Tóth képviselő úr egy újabb számmal örvendeztetett meg minket az autópálya-építés hosszát illetően. Ma már a 0 és a 800 között alig van olyan természetes szám, amely ne szerepelt volna kitüntetettként annak kapcsán, hogy mennyi kilométer autópálya fog épülni.

A másik megállapításom pedig a hitelekhez kapcsolódik. Teljesen igaza van Horváth képviselő úrnak abban, hogy a hitel jó dolog, és nagyon fontos figyelnünk, hogy a hitel mire fordítódik, mire használják fel. De van egy olyan szempont is, amit szintén nagyon érdemes figyelembe venni, ez pedig az, hogy a hitelnek mennyi az ára, mennyit fizetünk azért a pénzért, amit igénybe veszünk, és amit jó célra használunk. Senki nem vitatja, hogy az M5-ös autópálya - és minden autópálya - megépítésére nagy szükség van, de azért a feltételeket, azt, hogy ezek milyen körülmények között és milyen feltételek mellett épülnek, kár lenne, sőt hiba lenne figyelmen kívül hagyni.

Az elmúlt néhány hónap arról győzött meg minket, hogy tulajdonképpen maga a kormány sem tudja, hogy milyen módon szeretné az M5-ös autópályát továbbépíteni, legalább a technikát illetően.

(20.20)

Keveredik itt a koncesszió, a koncesszor fogalma, és keveredik a PPP, egy újabb és más finanszírozási technika. Az előbb ez pont Szalay Gábor képviselőtársam hozzászólásában volt tetten érhető és felfedezhető. Tehát ezzel az előterjesztéssel az a baj, hogy maga az előterjesztő sincs teljesen tisztában azzal, hogy melyik technikát, hogyan, milyen arányban használja, és mi lesz ennek a vége.

A törvényjavaslat, maga a törvény számítási mellékletet, illetve számítási metódust tartalmaz és foglal magában, és magában foglalja az indokoló rész. Az indokolás utolsó mondata egy összegző, ténymegállapító mondat; nem kevesebbet állít, mint annyit, hogy a 160 kilométer autópálya megépítése, huszonhét éven át tartó üzemeltetése mintegy 246 milliárdjába fog kerülni az államnak, és ez kilométerenként 1,5 milliárd forintot tesz ki. Ez úgy, ahogy van, nem is értelmezhető. Nem is értem, ezt hogyan gondolják, mert ha az ember összeadja annak a táblázatnak az összegeit, akkor egészen más adatok jönnek ki. Én összeadtam. Ennek az autópályának - így megépítve és ezzel a technikával üzemeltetve, a készenléti díjakat és egyebeket figyelembe véve - pontosan 4,8 milliárd forintba fog kerülni egy kilométere, ami azért, lássuk be, az Európai Unió vagy az európai autópálya-építés árait jelentősen meghaladja.

Ez három tételből áll össze. Csak az évente kifizetendő összeget mondom, amit össze kell szorozni a huszonhéttel. Az első a változó, amit forintban fejezünk ki, ennek az összege évente 6,9 milliárd forint. A második a fix, ami euróban van, 85 millió euró/év kiszámolva. Ha ezt forintra átváltjuk 250 forintos árfolyamon, 21,25 milliárd forintot tesz ki évente. A harmadik változó tétel a 0,15 millió euró/év, ez pedig 375 milliárd forint. Ha ezeket összeadjuk és összeszorozzuk a huszonhét évvel, akkor ez pontosan 769,5 milliárd forintba fog kerülni. Én nem tudom, hogy ez a viszonylag egyszerű számítási metódus, amely ebből a táblázatból következik, hogyan tudott az indokoló rész utolsó oldalán úgy átalakulni, hogy 1,5 milliárd forint/kilométer a megépítése, és ez magában foglalja a huszonhét év üzemeltetési költségét. Itt valami nagy zavar van.

A nagy zavarral az a baj, hogy azt hiszem, az előterjesztő sincs teljesen tisztában ennek az egésznek a menetével. Az egész valahogyan rosszul van kiszámolva. Tehát hogyan lesz ebből ennyi, amikor az első táblázat ilyen adatokat tartalmaz?

Végül tényleg nem lenne baj eldönteni, hogy ez most koncessziós autópálya-építés-e vagy PPP. A PPP-nek megvannak a maga szabályai az Európai Unióban. Ez általában úgy áll össze, hogy egyharmad részt az ország költségvetése visel, egyharmad részt a magántőke, egyharmad részt pedig az európai uniós források. Az európai uniós forrásoknak, ahogyan kormánypárti képviselőtársaim is elmondták, nyoma nincs. A kormány kötelezettségvállalásának viszont az egyharmadot jelentősen meghaladó része érhető tetten ebben az előterjesztésben, a koncesszornak pedig nem tudom, egyfelől mi lesz a nyeresége, másfelől mik lesznek a kötelezettségei, mert a kötelezettségek sem derülnek ki ebből az előterjesztésből.

Hónapokon keresztül arról értesülhettünk a sajtóból, hogy a megfelelő technikát meg kell találni. És ennek a technikakeresésnek valóban az az oka, amiről Manninger képviselő úr beszélt, hogy az államadósságot ne terheljük tovább, hiszen már minden maastrichti kritériumtól távol vagyunk. Végre egy olyan technikát, olyan eljárást kellene találni és olyan árat kalkulálni, azt elfogadtatni, amely valóban ésszerűvé teszi az egyébként szükséges autópálya-építést, de úgy, hogy az ne terhelje meg huszonhét esztendőre a magyar költségvetést, ne adósítsa el a jövőt, és a piaci viszonyokból vagy a piaci körülményekből adódó és elfogadható árat tartalmazza.

Önök gyakran vádolták az előző ciklus idején az akkori kormányzatot, hogy közbeszereztetés nélkül építi az autópályákat. Erre az akkor érvényben lévő közbeszerzési törvény 1. § d) pontja egyébként felhatalmazást adott a kormánynak, tehát ez nem volt törvényellenes.

Az önök részéről az volt az indok, amely számos alkalommal elhangzott, hogy bizony, ha versenyeztettek volna, akkor sokkal olcsóbban épültek volna a közbeszerzést követően az autópályák. Nos, azóta van versenyeztetés meg nincs is, hiszen itt speciel nem volt. Egy biztos: versenyeztetés ide, versenyeztetés oda, a jelenlegi kormány lényegesen, indokolatlanul drágábban építi az autópályákat, mint ahogyan azt a piaci viszonyok indokolnák, és ennek tulajdonképpen önök nem tudják megadni a reális magyarázatát, mi pedig nehezen tudjuk követni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu