DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezés csökkentését célzó 1979. évi genfi egyezményt az európai országok, Kanada és az Egyesült Államok írták alá, és eddig 42 ország ratifikálta; hazánkban 1984-ben került kihirdetésre.
A genfi egyezmény céljainak megvalósítása érdekében szükséges intézkedéseket az egyes részterületekre vonatkozó jegyzőkönyvek tartalmazzák. A nehézfémek kibocsátásának csökkentését, illetve kiküszöbölését célzó úgynevezett aarhusi nehézfémjegyzőkönyvet Magyarország 1998 decemberében írta alá. A jegyzőkönyv a tizenhatodik ratifikáló okirat letétbe helyezése után 90 nappal, 2003. december 29-én lépett hatályba.
A jegyzőkönyv szempontjából nehézfémek azok a fémek vagy néhány esetben félfémek, amelyek stabilak, sűrűségük nagyobb mint 4,5 gramm/köbcentiméter, valamint ezek vegyületei, amelyek a légkörben nagy távolságra eljuthatnak, és bizonyítottan káros hatásuk van az emberi egészségre és a környezetre. Ha csökkentjük a környezetbe jutó mennyiségüket, nagymértékben visszaszoríthatjuk az embereket érintő rákkeltő és immunrendszert károsító hatásokat.
A jegyzőkönyv a három legjelentősebb szennyező nehézfém, a kadmium, az ólom és a higany légköri kibocsátásának csökkentésével foglalkozik. Ezen fémek elsősorban az égetési technológiákból, továbbá néhány ipari eljárás során kerülnek a levegőbe.
Magyarország deklarálta azon szándékát, hogy a jegyzőkönyv részesévé kíván válni, amelyhez szükséges az aláírás megerősítése. A magyar meghatalmazott az aláírási dokumentumot az ENSZ főtitkáránál 1998-ban letétbe helyezte.
A jegyzőkönyv által szabályozott nehézfémek felhasználását és kibocsátását jogszabályaink zömében eddig is tiltották, illetve szigorúan korlátozták, ezért az egyes hazai jogszabályok csak kisebb kiegészítésre szorulnak.
A jegyzőkönyv egyik előírásának megfelelően, annak hazai hatálybalépését követően ki kell dolgozni a nemzeti nehézfém intézkedési tervet. Ez a terv fogja tartalmazni a jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges további intézkedéseket és gazdasági feltételek pontos részleteit. Az előzetes vizsgálatok alapján biztonsággal kijelenthető, hogy a jegyzőkönyv hatálybalépésével hazánkra háruló kötelezettségek túlnyomó többsége már teljesült, valamint a szükséges további intézkedések meghozatala és végrehajtása biztosítható.
Az önök előtt lévő javaslat célja az aarhusi jegyzőkönyv magyarországi ratifikálása. Tekintettel arra, hogy a jegyzőkönyv megerősítéséhez Magyarország részéről fontos környezetvédelmi érdek fűződik, kérem, szíveskedjenek a határozati javaslat elfogadását szavazataikkal támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés