DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Bizonyára látott ön már szénbányát, legalábbis kívülről, és látott a bánya körül hegyeket, úgynevezett meddőhányókat, amelyek azt a kitermelt kőzetet tartalmazzák, amit azért kellett a felszínre hozni, hogy a bányászok eljussanak igazi céljukhoz, a kőszénhez.
Tisztelt Képviselő Úr! Bizonyára tudja ön, hogy a gyógyszerkutatásoknál jó, ha minden tízezredik molekulából lesz gyógyszer.
(15.30)
Ön szerint tehát a másik 9999 molekulával folytatott kísérlet kidobott pénz volt? Vagy esetleg azt javasolná ön, hogy ha már egyszer pénzbe került az a fránya molekula, azt akkor is használjuk föl, ha nem hatásos, sőt esetleg káros hatása van?
Tisztelt Képviselő Úr! Nincs ez másként az egészségpolitikában sem. Számos kérdést kell megválaszolni azoknak, akik megoldást ajánlanak az egészségügy és az egészség ügyének a problémáira. Minden problémára megoldást jelentő panaceát soha senki sehol nem talált ki. Így aztán nem marad más lehetőség, mint hogy újra és újra megpróbálni különböző alternatív javaslatokat, megvitatni azokat a szakma képviselőivel, a tulajdonosokkal és nem utolsósorban a lakossággal. Ha jó a javaslat, akkor tovább kell vinni azt, ha pedig nem jó, akkor el kell vetni azt. Ezekből az elvetett javaslatokból az egészségpolitika meddőhányói lesznek. Általában a javaslat kidolgozói helyett is ilyenkor újak szoktak jönni. Ezzel párhuzamosan természetesen keresni kell az újabb és talán jobb megoldásokat.
Ha önöknek volt egy jobb javaslatuk, vagy van egy jobb javaslatuk, beépítjük azt az egészségpolitikai koncepciókba. Így tettük ezt a népegészségügyi program esetében vagy a sürgősségi ellátás területén. De azt az elképzelést, hogy minden, a gyakorlatban meg nem valósított koncepció kidolgozása kidobott pénz lett volna, nem tudom öntől elfogadni.
Tisztelt Képviselő Úr! Az ön logikája alapján persze fölvetődik a kérdés: lehet, hogy hasznosabb lett volna, ha az önök kormányzása idején esetleg megfontoltabban nyúlnak bizonyos egészségpolitikai intézkedésekhez? Sőt fölvetődik: ha egyeseket be sem vezetnek, lehet, hogy az gazdaságosabb és talán célszerűbb is lett volna.
Tisztelt Képviselő Úr! A múlt problémái helyett most már célszerűnek tartanám, ha végre a jövőben valóban megoldatlan, komoly egészségpolitikai kérdésekkel foglalkoznánk, és közösen megkeresnénk azokra a válaszokat, mi önökkel és az érintettekkel együtt, közösen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés