DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A magyar mezőgazdasági termelők, a magyar gazdák hosszú időn keresztül kitartóan és rendkívül fegyelmezetten küzdöttek azért, hogy egy korrekt, tisztességes megállapodás jöjjön létre. Messzemenően, azt kell mondanom, talán sokak számára meglepő módon, olyan konstruktivitást tanúsítottak, amely lehetővé tette egy megállapodás aláírását. Ugyanakkor változatlanul él az egész gazdatársadalomban, de valamennyiünkben az a tudat és ismeret, hogy 2004-ben a megkötött megállapodáson éppen hogy csak megszáradt a tinta, és nagyon-nagyon rövid idő után a kormány annak szinte minden pontját megszegte.
És roppant sajnálattal kell közölnöm, tisztelt Ház, hogy most szinte majdnem ugyanez történt, csak valamivel gyorsabban, mint 2004-ben. Hiszen azok a gazdák, akiknek március 20-ig kellett volna megkapniuk a kifizetést, mintegy 20 ezren bizony nem kapták meg a pénzt. Lehet azt mondani, hogy postán van, meg lehet azt mondani, hogy rövidesen megkapják, a valóság, hogy nem kapták meg annak ellenére, hogy meg kellett volna kapniuk.
Tisztelt Ház! Úgy gondoljuk, hogy nem lehet tovább növelni azt a hátrányt, amely a magyar termelőket immáron nem kizárólag az európai uniós társaikkal szemben, hanem a most társult szocialista utódállamok esetében is változatlanul fennáll. Tűrhetetlen az a helyzet, hogy ne legyen garancia és biztosíték.
Ez az országgyűlési határozati javaslat azt kívánja elérni, hogy egyidejűleg és egyszerre kerüljön kifizetésre minden tárgyesztendőben december 31-ig mind az európai uniós területalapú támogatás, mind pedig a nemzeti támogatás. Közös érdekünk, hogy ez megvalósuljon. Ezért kérem azt a tisztelt Háztól, különösen azoktól, akiknek van mezőgazdasági érdekeltségük, támogassák ezt a határozati javaslatot. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés