DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Lendületben az ország, nagy a jólét - hirdeti mindenütt közpénzen a Gyurcsány-kormány. Valóban, ha figyeljük a sajtóban megjelent híreket, látjuk, hogy a kormánypártokhoz kötődő klientúra, rokoni-baráti cégek nagykanállal merítenek az adófizetők pénzéből. Ott valóban nagy a jólét - de mi van az emberekkel, azokkal, akik dolgozni szeretnének, de nem tudnak? Nem tudnak, mert önök nemhogy 400 ezer új munkahelyet nem hoztak létre, de még a meglévőket sem tudták megőrizni.

Az egész országban sorra szűnnek meg a munkahelyek, alig van hét, hogy ne gyárbezárásokról, létszámleépítésekről írna a sajtó, közben a munkahelyteremtő beruházások pedig elkerülik hazánkat.

Makón az MSZP-SZDSZ-kormány és -városvezetés három éve alatt 65 százalékkal nőtt a munkanélküliség, és csak az elmúlt esztendőben ezer fővel lett több az állástalan. Vállalkozások szűntek meg vagy költöztek el a városból. Nem jobb a helyzet a kistérségben sem, ahol történelmi mélyponton van a foglalkoztatás, és 17,2 százalékos a munkanélküli ráta. Ez még akkor is így van, miniszter úr, sajnos, ha ön majd más számot fog mondani. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Ha kitekintünk Makóról, és megnézzük, hogy mi a helyzet Szegeden, akkor azt látjuk, hogy ott sem jobb a helyzet. Az elmúlt három év alatt Szegeden megszűnt a textilgyár, megszűnt a cipőgyár, és a Pick Rt. is bezárta tavaly a vágóhídját. Ezzel több mint 600 ember veszítette el a munkahelyét, veszítette el a kenyerét. Igazságtalanok lennénk, miniszter úr, ha mindezt a kormány számlájára írnánk, ebben nagyon jelentős szerepet játszottak a két említett város szocialista városvezetései is, akik mérhetetlen adóéhségükkel a tönk szélére sodorták a vállalkozásokat.

Tisztelt Miniszter Úr! A nagy jólét jegyében ezt sikerült önöknek eddig összehozni, és ezzel még nincs vége. 2005-ben újabb elbocsátásokat hajtanak végre az oktatási ágazatban, és Kökény Mihály áldásos tevékenysége révén a makói kórházban két év alatt 45 álláshelyet szüntettek meg. Miniszter úr, vegyenek vissza a lendületből! Mi, makóiak nem kérünk a Gyurcsány-kormány és az MSZP-s városvezetés által biztosított nagy jólétből, abból a jólétből, amitől jogos rosszullét kerülgeti az embereket. A választókerületemben élők dolgozni akarnak, tisztességes megélhetést akarnak. Elegük van a hangzatos, de valójában tartalmatlan és üres ígéretekből.

Kérdezem miniszter urat: tudja-e, hogy kormányzásuk közel három éve alatt Makón és térségében soha nem tapasztalt mértékben nőtt a munkanélküliség? Tudja-e, hogy ez a helyzet miért állt elő? És mit tesz ön azért, hogy a választókerületemben élő emberek munkához jussanak?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu