HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt sok dicsérő szó hangzott el erről a törvényről, és az eddig megszólaló pártok támogatásukról biztosították ezt a javaslatot. A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja ebben a formában ezt a törvénymódosító javaslatot. Egyetlenegy olyan dolog van, amivel egyetértünk, ez a cél, azzal mindenképpen egyet kell érteni, de a megvalósítás technikája számunkra ebben a formában nem elfogadható.

Két baj van ezzel a törvénnyel. Az egyik az, hogy a cél elérését nem ez a mód szolgálta volna, hanem véleményünk szerint egy külön törvény helyett sokkal jobb lett volna, ha minden törvényben egy módosító indítványt alkalmazunk és módosítjuk a törvényt, könnyebb eligazodást lehetővé téve az ügyfelek számára a pénz- és tőkepiaci, illetve a biztosítási törvényekben kellene rögzíteni a távközlő eszközök használatának speciális szabályait. De ha már ezt az utat választotta a kormány, hogy egy külön törvényben próbálja szabályozni… - ugyanis ez a tervezet viszonylag rövid és érdektelennek tűnő címe ellenére egy nagyon lényeges dologról szól, az internet és a mobiltelefonok világában ugyanis kiemel egy, a megkötéshez alkalmazott eszköz szerint elkülöníthető szerződéscsoportot a többi közül.

(15.10)

Ezt úgy szabályozza, hogy az alkalmazott eszközökből származó kockázati többletet nemhogy csökkentené, hanem elsősorban az ügyfél rovására növeli. Tehát nem ezt az utat választottuk volna, de ha már ezt az utat választotta az előterjesztő, akkor ezt alaposabban kidolgozva kellett volna az Országgyűlés elé terjeszteni.

A teljesség igénye nélkül sorolnám azokat a kifogásokat, amelyeket találtunk ebben a törvénytervezetben. Mindjárt az 1. § (2) bekezdése, az alap és az egyes üzleti szerződések különválasztása, és a hatálynak csak az alapra vonatkoztatása hiba, az egész rendelkezést tartalmilag semmissé teszi; tipikus példája a becsapásra alapuló üzleteket kötőknek ideális terepet kialakító joghézag gyártásának. Jogtechnikailag is abszurd az alapmegállapodás és az eseti megállapodások szétválasztása. Az 1. § (3) bekezdése, a szerződést jellemző “alakiságö szó használata rosszul orientál, mert egy formai követelmény betartását hangsúlyozza a tartalmiak helyett.

A 2. §, az értelmező paragrafus a mi véleményünk szerint elhibázott, mert pont az értelmezést igénylő fogalmakat hagyja ki; például azt, hogy az alapmegállapodás és az arra alapuló eseti ügyletek hogyan viszonyulnak egymáshoz, az eseti megállapodás definiálása, azaz hogy mitől eseti és mitől nem, az hiányzik, pedig enélkül nem lehet megállapítani, hogy a törvény pontosan mely szerződésekre vonatkozik és melyekre nem.

Az alapmegállapodás tartalmi meghatározása is meglehetősen laza. Legalább azt fel kellett volna sorolni, hogy melyek azok a lényeges feltételek, amelyektől a megállapodás e törvény hatálya alá fog tartozni. Felesleges a fogyasztó fogalmát definiálni, ami egyébként a pénzügyi biztosítási szakterületre nem jellemző elnevezés, itt inkább az ügyfél szokásos. Az értelmezés kiterjesztése a potenciális ügyfelekre, azaz a felhívással megkeresett vagy a honlapra rátévedő személyekre, a definíciót parttalanná, azaz ilyen formában és tartalommal feleslegessé teszi.

A szolgáltatáslistát egyszerűbb lett volna nem a tervezetben felsorolt törvényekre, hanem a szakmailag jól átgondolt és az EU-fogalmakkal összhangban lévő mindenkori KSH-osztályozásra alapozva, illetve hivatkozva kialakítani, ahogy ezt több más törvény is teszi. A tervezet szövegében hivatkozott törvényeket pedig kapcsolódó jogszabályként lábjegyzetben vagy a hatállyal összefüggésben lett volna célszerű felsorolni.

A szolgáltató meghatározása semmitmondó tautológia szerintünk. Legalább azt kellett volna bemutatni, hogy a szabályozott terület milyen szolgáltatókat érint - pénzügyi, internetes tartalom, tárhely és egyebek -, és ezek közül melyek azok, amelyekre a jelen törvény vonatkozhat. Már a fogalmak között egyértelművé kellene tenni, hogy ki a szolgáltató, azaz hogy a képviselő, illetve a közreműködő milyen felelősségi kapcsolatban áll a szolgáltatóval.

Az adathordozó tartósságát tárgyaló alappont azt mutatja, hogy a törvényszöveg fogalmazói a magyar nyelv törvényszerűségeivel sincsenek teljesen tisztában. A definiálni szándékozott fogalom pedig a szabályozni kívánt terület szempontjából kulcsfontosságú. Az adathordozónak ugyanis valóban tartósnak kell lennie, de ez a követelmény a hordozónál sokkal inkább vonatkozik az adatra. A tartósság és a változtathatatlanság, azaz az egyik fél általi, a másik dokumentált beleegyezése nélküli adatmódosítás lehetőségének kizárása ugyanis a távértékesítés szabályozásának a kulcsmozzanata. A törvényalkotónak itt éppen a szélhámosságot, a polgárok pénzének interneten keresztül történő ellopását kellene megakadályozni vagy nagyon-nagyon megnehezíteni.

Az adattárolás és -megőrzés mikéntjét tehát a tervezetben szereplő laza megfogalmazás helyett pontosan és számon kérhetően kell meghatározni. Ez ugyanis az előfeltétele annak, hogy a felügyelet a szabályszegő, vélhetően csalárd szándékú szolgáltatók ellen még időben fel tudjon lépni, megakadályozva az ügyfelek akár több tíz milliárd forintos veszteségét.

A laza vagy pongyola fogalomkezelés miatt nem lehet tudni, hogy mi miatt minősül egy szerződés egyedinek vagy mitől sorozatosnak. A rossz szabályozás tipikus példája a 3. § (2) bekezdése. Rossz szabályozás, hogy az ügyfél, illetve az üzlet megbízhatósága és biztonsága szempontjából releváns, sőt nélkülözhetetlen adatokat nem kötelező, az érdektelen vagy csak további nyomozásra alkalmasakat pedig kötelező közzétenni. Sajnos más, többnyire a szolgáltatások feltételeire vonatkozó jogszabályokban is tájékoztatás címén az eligazodást megnehezítő adattömeg ügyfelekre zúdítását írják elő. A törvényalkotók nem élnek a lényegest a lényegtelentől elválasztó szelekció lehetőségével, a laikus által nem megkülönböztethető fogalmakkal - mint például a képviselő és a közreműködő - operálva nehezíti a megértést. Ugyanakkor a potenciális ügyfeleket megfosztják a valódi választás, a biztonságot valójában meghatározó ismérvek megismerésének lehetőségétől.

A szolgáltatás tartalmát részletesen és pontosan meg kell határozni. Ne fordulhasson elő az úgynevezett kisbetűs részre, illetve az ügyfél által csak elméletileg megismerhető kötetnyi általános feltételekre való hivatkozás. Különösen a biztosítás, illetve a szerencsejáték jellegű szerződéseknél gyakori, hogy a szolgáltatónak szinte soha nem kell helyt állnia, mert az ügyfél, nem ismerve a kizáró feltételeket, nem teszi meg a szolgáltató helytállása előfeltételéül szabott intézkedéseket. Az is gyakori, hogy a helytállási kötelem egy harmadik fél közreműködéséhez van kötve, akit erre a közreműködésre semmi nem kötelez. Ilyen harmadik felek lehetnek a különböző hatóságok, rendőrség, földhivatal, önkormányzat, de egyéb, például egészségügyi szervezet, sőt teljesen civil állampolgárok is. A kockázatok között tehát azt is fel kell sorolni, ha ilyen közreműködést az ügyfél nem tud elérni, akkor díj fizetése ellenére a szolgáltatást nem valószínű, hogy igénybe tudja venni.

Csak egy szakaszt soroltam fel a kifogásainkból. Ezen okok miatt csak megismételhetem, amivel hozzászólásomat kezdtem, hogy a céllal egyetértünk, de a megvalósítás ezen módjával és ezen technikájával nem, és attól tartunk, hogy ez a törvény még módosító javaslatokkal sem hozható olyan formába, hogy az eredeti célokat elérje, és a garanciális elemeket oly mértékben tartalmazza, ahogy az egy korszerű törvénytől elvárható.

Ezért ebben a formában a Magyar Demokrata Fórum nem fogja ezt a törvényt támogatni, annak ellenére, hogy a céllal egyetért, a megvalósítás ezen formájával nem.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu