SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Egy, azóta már némiképpen devalválódott képviselőtársam mondott olyat, hogy ön nyitott kapukat döngetö. Azt gondolom, hogy ön most ugyanezt teszi. Hiszen a diákigazolványok tenderkiírásával kapcsolatban 12 napot hagytak az infrastruktúra megszervezésére, és aznap jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a kiírás, amelyik nap be kellett adni. Azt gondolom, tisztelt miniszter úr, hogy innentől kezdve a verseny feltételeit nem biztosították, és nyilvánvalóan csak egyetlen olyan cég - amely erre már korábban rákészült, infrastruktúrával rendelkezik - tudott sikeresen részt venni ezen a pályázaton.
A vénytenderrel kapcsolatban a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintos bírságot szabott ki a tender kiírása miatt, majd meg sem várták ennek a lezárását, már kiírták a második fordulót, és két olyan ajánlat került a vesztesek közé, amelyik alacsonyabb árajánlatot adott meg, mint a végső győztes.
Úgyhogy, miniszter úr, itt azt látjuk, hogy vannak közbeszerzések, vannak jó pályázatok, vannak furcsa kiírások, de mindig az a győztes. Ez volna a szocialista közbeszerzés és a szocialista üvegzseb? Ezt önök sem gondolhatják komolyan! (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés