DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár úr, mielőtt nagyon a múltba révedne, kérem, hogy beszélgessen saját képviselőtársaival, többek között Gy. Németh Erzsébettel, aki a következőt mondta a 2003. év költségvetési vitája során. Azt mondta, hogy találtak az önkormányzati szféra számára 40-50 milliárd forintot, ez pedig nem más, mint a 13. havi juttatás 2005. évre történő elhalasztása.

Azért mondom, hogy beszélgessen vele, államtitkár úr, vagy a saját kormányszóvivőjével is beszélgessen, aki szintén azt mondta, hogy a 13. havi juttatást megszüntették, és 2005-ben új, a nulladik havi juttatás került be a közszférába. A 2004. évit eltüntették - ez a helyzet, államtitkár úr. Lehet ezzel bűvészkedni, ezt elvették a közszféra dolgozóitól, csökkentve így azt a reáljövedelmet, amit egyébként is csökkentettek az elmúlt évben a KSH adatai szerint. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Ezért az ön…

Forrás: parlament.hu