DR. GÓGL ÁRPÁD, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Tartózkodtunk, mert a szükségességet nem vitattuk. '93-ban volt az előző törvény, azóta uniós tagok lettünk, tíz év eltelt, és a XXI. század munkamegosztásában különösen az egészségügy szférája kitüntetett szerepű. Mert nálunk a demográfia úgy is megjelenik, hogy egy öregedő társadalomhoz kell egészségügyi szolgáltatást nyújtani, és a XXI. századi európai egészségügyi rendszerben 18 százalék dolgozik ebben a szférában.

A minőség és a versenyképesség voltak az előkészítés fő szempontjai. A versenyképességgel teljes mértékig egyetértünk, de a minőség, ami eddig versenyképessé tette az egészségügyi felsőoktatást, az egészségtudományi képzést, veszélyben lévőnek látszik. Ez a két szakasz nem oldja meg azokat a kérdéseket, amelyeket kihívásként észlelünk.

Három olyan konkrét kérdés van, amire ki kell térnem. Az egyik a képzés, továbbképzés, szakképzés hierarchiája az egészségügyben, ismeretet, készségfejlesztést és szemléletet kell hogy tükrözzön. Az ismeretátadás technikája megoldható, és tulajdonképpen eladható kapacitása is van. A készségfejlesztés az egészségügyben kitüntetett, és mivel a készség fenntartása is beteganyagot igényel, ezért egy adott kapacitáson túl nem jeleníthető meg kiképzendő.

Mivel hiányszakmává válik az egészségügy, és ennek a hiányzó és még rendszerben maradó kollégáknál most kiterjesztettük a továbbképzési kötelezettséget, mert korábban csak 50 évig volt kötelező a továbbképzés, most gyakorlatilag a teljes munkatartalomra, ez azt jelenti, hogy az egészségügy készségfejlesztő kapacitása korlátozott. Így nehezen képzelhető el az, hogy itt tovább emeljük a bevételi forrást is jelentő külföldiek képzését. Az jó, hogy a 141. § (6) bekezdése a tárcához rendeli a tancélosság kérdését, ami nyilván a kapacitásmeghatározást jelentheti, de nem látjuk biztosítva a szabályozáson túl a forrásoldalát.

A másik elem, ami a 141. § 5. pontja, az egészségügyi ellátás változásánál a döntési rendszert érinti, ahol az új intézmény alapításánál csak egy feltételes résztvevő lehet az Egészségügyi Minisztérium. Úgy gondoljuk, hogy a magyar egészségügyi rendszerben minden esetben obligát jogosítványa kell hogy legyen a tárcának.

És van egy harmadik elem, amivel foglalkozni kell, ez az oktatás és a szolgáltatás kapcsolódása az egészségügyben, ahol a finanszírozó az OEP mint a szolgáltatást vásárló. De az egyetemeken folyó szolgáltatás oktatási célú is és tudományos célú is. Tehát az oktatás, ellátás, tudományszervezés - bár erre ez a szakasz egy lehetőséget teremt, de az egységet nem taglalja. Ez annál is fontosabb az egészségügyben, mert 9-10 év múlva lesz a graduális képzésben részt vevő hallgatóból hadra fogható szakorvos, és azt a technológiát kell megelőlegezetten is oktatni, amely a gyakorlatban, az arzenálban csak 9-10 év múlva jelenik meg. Tehát ha állami feladatnak tekintjük ezt a képzést, akkor ennek a forrásoldalát is meg kellene jeleníteni.

Azt gondolom, hogy a 80 százalékos gyakorlat az angolszász modell szerint igazság lehet általában. De az egészségtudományi képzésben a specialitásokból adódóan is azért a klasszikus berlini, német iskola is jelentős. Ha megvizsgáljuk azt, és most már az oktatást, gyakorlatot, tudományt is figyelembe véve, hogy az egészségtudományi, biológiai szférából a Nobel-díjasok aránya mely iskolából nagyobb, talán nem ez az iskola lenne a vesztes.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu