ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Eleinte azt hittem, hogy Domokos képviselő úr valamifajta szakmai hozzászólásra készül, de a végére bebizonyosodott, hogy egyszerűen csak a szokásos fideszes összeesküvés-elméletet akarja utólag igazolni. Azonban néhány elemére mégiscsak hadd válaszoljak, mert eközben némiképp szabad kézzel felhasznált néhány téves állítást, amit érdemes cáfolni.

Kezdjük azzal, ezt még egyszer szívesen megismétlem, bár azt hiszem, képviselő úr is itt volt, hogy a normatívák szerkezetének átalakulásáról van szó, tudniillik arról, hogy az a garantált módon növekvő pénz más módon oszlik el az egyetemek között. Egyrészt úgy, hogy a mesterképzésbe több pénz jut, másrészt úgy, hogy a felsőfokú alapképzésbe a jelenlegi főiskolai szintnél több pénz jut, harmadrészt pedig úgy, erről nem beszéltünk, hogy a tudományos célú normatíva és finanszírozás összege jelentősen emelkedik, éppen annak a minőségnek az érdekében, amelyet képviselőtársaim teljes joggal említettek.

A második ilyen kérdés, amit érdemes megemlíteni, a képzési idő kérdése. Képviselő úr itt többször hivatkozik Magda Sándor képviselőtársunkra és az agrár-felsőoktatásra, anélkül, hogy ismerné képviselő úr elképzelését és nézeteit. Arra hívja fel a figyelmet, hogy megfelelő keretet kell biztosítani a gyakorlati képzésnek a felsőoktatás keretében. Sokfajta ilyen igény van, a jelenlegi főiskolai képzések zömében kérnek valamifajta gyakorlati lehetőséget. Erre a jelenlegi törvényjavaslat meg is teremti a megfelelő kereteket, hiszen lehetővé teszi, hogy két félévvel megnyújtható legyen az alapszakasz képzési ideje, ha ezt igényli a képzési szerkezet. Szerintem ebben megfelelő megoldások lesznek. Elképzelhető, hogy ezt akár még a törvénybe is bele lehet írni, bár, még egyszer mondom, nagyon nehéz lesz uniformizálni, hiszen más az igénye a szállodaszakmának, az agrárterület különböző szereplőinek és, mondjuk, a műszaki felsőoktatásnak.

Azt meg nem gondolom, hogy helyes lenne kizárni a felsőoktatással valamilyen módon foglalkozó képviselőket ebből a vitából. Tisztelt képviselő úr, mindannyian szavazunk az adótörvényekről is, és azt remélem, hogy mindannyian fizetünk is adót.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Domokos László közbeszól.)

Forrás: parlament.hu