HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr nemrégiben egy rendezvényen kijelentette, hogy szükségét látná a tisztességtelen piaci magatartás szigorú büntetésének, egyben sürgette a lobbitörvény megalkotását és az átlátható pártfinanszírozás érdekében a párttörvény módosítását. Örömmel hallgattuk azt, amit a miniszterelnök úr mondott, örömmel vettük tudomásul, hogy a kormány belátta, a közpénzek átlátható, gazdaságos és haszonelvű felhasználásának érdekében szükség van ezekre az intézkedésekre, de azt már kevésbé értjük, hogy miért kellett erre a felismerésre három esztendeig várni.
Az MDF részéről ebben a parlamenti ciklusban legalább nyolc-tíz alkalommal szólaltunk fel annak érdekében, hogy a kormány a közpénzek herdálása ügyében végre tegyen valamit, legutóbb éppen két héttel ezelőtt. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az előző kormány idején elfogadott és jelentős részében megvalósult korrupcióellenes nemzeti stratégiát folytatni kellene. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy szükség lenne a lobbitörvény mielőbbi elfogadására, javaslatot tettünk a tisztességes versenyt sértő piaci magatartások büntetőjogi szankcionálására, javaslatot tettünk egy központi közbeszerzési hivatal létrehozására, és szorgalmaztuk a pártfinanszírozás, valamint a választási kampányok anyagi oldalának átláthatóvá tételét.
A felvetéseinkre rendre elutasító, nemritkán kioktató, lesajnáló válaszokat kaptunk főképp a korábbi gazdasági minisztertől, de legutóbb a tárca jelenlegi államtitkára is olyan választ adott, mintha az általunk jelzett probléma nem is létezne. Tanulmányt lehetne írni arról, hogy az egyes kormánytagok hogyan kell úgy tenni, mintha egy probléma nem létezneö típusú válaszokat adták felvetéseinkre. A kormányzat úgy tesz, mintha nem létezne az a tendencia, az elmúlt éveknek az a gyakorlata, hogy a nagy állami beruházásokat használják fel a közpénzek széthordására, kartellegyezségeken keresztül összejátszással, a versenyjogi szabályok tudatos megsértésével.
Ebben a kérdésben önöknek odáig sikerült eljutniuk, hogy az előző kormány idején megkezdett korrupcióellenes stratégiát leállították, helyette jött egy féloldalas üvegzsebprogram, ami kimerült a kormányzati kommunikációban. Létrehoztak egy közpénzügyi államtitkárságot, ami a legkevésbé a közpénzekkel, sokkal inkább az előző kormánnyal szembeni koncepciós perek előkészítésével foglalatoskodott, kevés eredménnyel a dicstelen felszámolásig. Egy dologban konzekvensek voltak: az elmúlt években rendre visszamutogattak az előző kormányra.
Szomorúnak tartom, hogy a kormány és annak vezetője csak a ciklus utolsó esztendejében eszmél, és gyors intézkedéseket sürget. Kissé elkésett ez a javaslat, már nem hozza vissza a Gazdasági Versenyhivatal által is elmarasztalt ügyben elúszott 19 milliárdot és azt a sok tíz milliárd forintot, amiről egyelőre csak sejtjük, hogy a közpénzek átláthatatlan folyamában állobbisták, álbrókerek és kartellező vállalkozások útvesztőiben eltűntek.
Miniszterelnök úr, ha itt lenne, önnek mondanám, az elhangzott javaslataival kapcsolatban kívánom, hogy minden elképzelése ilyen gyorsan teljesüljön. Az MDF 2004 májusában határozati javaslatot nyújtott be a tisztességtelen piaci magatartás büntetőjogi szankcionálására, arra, hogy súlyos börtönévek járjanak a közpénzek versenyjogot sértő megcsapolásáért. A javaslatot az alkotmányügyi bizottság tárgysorozatba vette, az igazságügyi tárca pedig megkezdte a kodifikációt. Tavaly decemberben erre megtettük az észrevételeinket, azóta többszöri kérdésünk ellenére sem kaptunk tájékoztatást a jogalkotási folyamat jelen állásáról.
Az előző kormány 2001-ben egy kész lobbitörvény-javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Ennek elfogadására 2002-ben már nem kerülhetett sor. A javaslat azonban megvan, rendelkezésre áll. Ugyancsak kész javaslat született a párttörvény módosítására, a pártfinanszírozás átalakítására és átláthatóbbá tételére; ezt a Magyar Demokrata Fórum be is nyújtotta.
Mivel miniszterelnök úr nincs itt, igazságügy-miniszter úr, a hiányolt javaslatok tehát készen vannak, csak a kormányzati szándék szükséges, hogy végre történjen valami a közpénzek megóvása érdekében, feltéve persze, hogy a határozott kijelentések mögött valós szándék és nem csak a jól ismert kormányzati kommunikáció áll. Ez azért is lenne roppant fontos, mert tudjuk, hogy az európai uniós csatlakozás óta sajnos csak egyetlenegy dologban sikerült komoly eredményt elérnünk: a korrupcióban az élbolyba tartozunk; az összes más gazdasági mutató viszont a sereghajtók közé lökött minket. Ezen változtatnunk kell, s ebben a Magyar Demokrata Fórum javaslataival partnere lesz az Országgyűlésnek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés