DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az erdei kisvasutak - amelyek menetrendszerűen közlekednek, és kizárólag turisztikai célt szolgálnak, személyszállítást végeznek - költségeikhez pályázati formában támogatást igényelhettek, közcélú személyszállítási, üzemeltetési, fenntartási költségeik kiegészítésére.
Felhívom a képviselő úr figyelmét, hogy a nemzeti hatáskörben nyújtott agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat tavaly hirdettük meg a 25-ös rendelettel, az idén a 29-essel módosítottuk. A 30. § szerint támogatást azok a szervezetek igényelhetnek, amelyek az erdei vasutakat az előbb említett célokra használják. Tehát a Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút Kht. is ilyen, ennek megfelelően az ön által említett 2003-as 8 millió, 2004-es 3 millió forint üzemeltetési támogatás után 2005-ben is élhetnek ezzel a támogatási lehetőséggel. Természetesen ez egy pályázati támogatási lehetőség, nekünk 100 millió forint áll rendelkezésünkre a költségvetésünkben ezen célok támogatására.
Sajnos, a képviselő úr is tudja, hogy a tavalyi esztendőben az európai uniós belépéssel nekünk rendkívül determinált a költségvetésünk. A területalapú támogatások megnégyszereződtek, ennek a felét az állam állja, tehát a többi támogatás esetében nem tudtuk a korábbi szintet fenntartani, mert ilyen ütemben nem nőtt a támogatásunk. Mi ezt egy fontos célnak tartjuk, és remélhetőleg még megtaláljuk azokat a pótlólagos forrásokat, amelyek a kisvasutak működtetéséhez és fenntartásához, úgy gondolom, azért szükségesek, hogy az azt igénybe vevő turisták tovább élvezhessék ezt a kellemes környezetet.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés