IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném a képviselő urat és képviselőtársaimat is megnyugtatni, hogy természetesen a honvédség képes arra, hogy megvédje a hazát. Nem mindegy persze, hogy milyen módon, milyen feltételek között történik ez. Sokszor szó volt már közöttünk arról ebben a Házban, hogy a Magyar Köztársaság nem véletlenül lett tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, szövetségesi keretben vagyunk képesek erre. Hozzájárulunk egyrészt a kollektív védelemhez, a kollektív erőfeszítésekhez, amelyeket a szövetség tesz, és részesülünk is természetesen annak az előnyeiből. Tehát ha bármikor szükség van a fegyveres erő alkalmazására Magyarországon, a honvédség is a szövetségesekkel együttműködve készen áll arra, hogy minden olyan feladatot maradéktalanul ellásson, amely szükséges a haza védelméhez.

Forrás: parlament.hu