LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem feledkeztem el róla, csak már nyugtával dicsérjük a napot. Nemcsak én fogalmaztam óvatosan, hanem az ott jelen lévő szakemberek is, mert rengeteg a bizonytalansági tényező. Tiszteletre méltónak tartjuk államtitkár úr bejelentését, és nem akarunk kétkedni a szavában, de úgy gondolom, hogy az az adóreform, amelynek része lenne az 5 százalékos csökkentés, olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája.

Ha ez olyan kész adóreformcsomag lenne, amely elnyerte volna a pénzügyi szakma, a munkavállalók és a munkaadók tetszését, akkor Draskovics miniszter úrnak biztosan nem kellett volna mennie, sőt palástra emelik, és azt mondják, ő az a pénzügyminiszter, aki megalkotta azt az adóreformcsomagot, amely a gazdaságot kihúzza a kátyúból.

Azt hiszem, a mai miniszterelnöki döntés - amely alapján felmentették a pénzügyminiszter urat - bizonyíték arra, hogy az elmúlt években nagyon rossz volt az ország pénzügypolitikája - ami szintén a mostani kormány felelőssége -, ezáltal a gazdaság olyan mélypontra süllyedt, amilyen mélyponton van, és nem hiszem, hogy az az adócsomag, amiről államtitkár úr beszélt, annyira jó, amivel meg lehet váltani a világot. Ezek a tényezők lehetnek azok, amelyek miatt a pénzügyminiszternek a választások előtt egy évvel mennie kell, és egy új arcot kell keresni, akivel ki lehet állni a közvélemény elé, mondván, hogy az új miniszterrel tényleg meg fogjuk váltani a világot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu