DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ott a Börzsönyben, Vámosmikola határában a Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalom Görgey zászlóaljának emlékműve kőbe vésve tanúskodik a XX. század sorstragédiáiról. A két pogány közt egy hazáért küzdő magyar nemzet - hordozván az előző évszázadok terhét - 1944-ben a német és orosz birodalmi terjeszkedések ütközésébe került. Ennek a második világháborúnak a borzalmait súlyosbították a hitlerista és sztálinista ideológiák torzulásai.
Amikor 1943-ban és '44-ben nyilvánvaló vált, hogy a németek vesztésre állnak, akkor a magyar kormány kísérletet tett, hogy kilépjen a ránk kényszerített szövetségből. Ugyanakkor a hadviselő angol-amerikai szövetségesek ragaszkodtak ahhoz, hogy Magyarország kössön fegyverszünetet a Szovjetunióval, ami ilyen módon előfeltétele lett a mi háborúnk mielőbbi befejezésének. Ezekben a gondterhelt hónapokban épp ezzel a céllal jött létre a Görgey zászlóalj.
Már a háborúba lépést sem övezte osztatlan nemzeti lelkesedés, amit drámaian demonstrált 1941-ben Teleki Pál miniszterelnök mártírhalála. Majd amikor a háborúból való kiugrás kísérlete valószínűnek látszott, akkor Hitler német hadserege megszállta Magyarországot 1944 márciusában, amit októberben a nyilaskeresztes terror súlyosbított. Ekkorra már széles körű nemzeti és kormányzati szándékká lett az a törekvés, hogy a német-orosz hadszíntér minél gyorsabban húzódjon keletről nyugatra, és a lehető leggyorsabban és minél kevesebb emberáldozattal és vagyonveszteséggel ússza meg Magyarország a nagyhatalmak háborúját. Már Horthy Miklós államfő delegációja - Faragó Gábor, Szent-Iványi Domokos és Teleki Géza - is ennek érdekében tárgyalt Moszkvában.
A békekötést sürgetők között is a legtevékenyebbé vált a Szabad Élet Diákmozgalom és a Magyar Ifjúság Szabadságfrontja, amelyek Kiss Sándor irányításával részét képezték a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János altábornagy vezette Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak. A zászlóalj egyetemistákkal indult, majd bevette a Tutaj utcai tanoncotthon fiataljait, a Börzsönyben pedig számos parasztifjút.
Hogy a Görgey zászlóaljat is a Szabad Élet Diákmozgalom szülte, érthetővé válik, amikor számba vesszük a szándékokat, az akciókat és a következményeket. Az ellenállás kockázatait vállaló, földalatti titkosság szálait kézben tartó Kiss Sándor révén jött létre az együttműködés. A katonai felső szervek, a Magyar Királyi Fővezérség részéről Tóth István vezérkari százados és Mikó Zoltán repülőszázados biztosították a háttértámogatást: a legalitás és hivatalosság látszatát nyújtó nyílt parancsokat és anyagi ellátást.
A Görgey zászlóalj tényleges működtetője, aktív parancsnoka Csohány Endre hadnagy volt, Nagy Károly zászlós és Bodolay Géza hadapród beosztottakkal és a rangidős Drozdy Kálmán századossal. Ők mindannyian tartalékos tisztek voltak. A polgári, nemzeti elkötelezettségű, háttérben működő bizalmas támogatók közül Mészáros István, Soós Géza, Szent-Iványi Domokos, Zsindelyné Tüdős Klára nevét említem most.
Budapesten a Szentkirály utcai iskola épülete lett az elhelyezés körzete, változó, 200-300 fővel.
A Görgey zászlóalj létrehozóinak három fő feladatuk volt: mentesíteni a szervezetbe tartozó személyeket a háború frontvonala okozta fokozott életveszélytől, és készenlétben tartani a harci egységet az esetleges pusztítások megakadályozására - ilyen volt például a Duna-hidak várható felrobbantásának meghiúsítására tett kísérlet -, továbbá létrehozni egy készenléti harci erőt a váratlan feladatok megoldására. Történelmi távlatból visszatekintve a célok megvalósítása mérsékelten sikerült. Erről vannak írott történelmi adalékok, habár eleddig töredékesek.
Amikor a nyilaskeresztes párt alapos gyanúkkal rendelkezett a valódi helyzetről, akkor az aktív zászlóalj elhagyta Budapestet, a Börzsöny hegységbe vonult, ahol az eredeti misszió szellemében békéltető feladatokat próbált végezni.
Végül is említeném, tisztelt Országgyűlés: a feladatok teljesítése során többen hősi halált haltak, akiknek emlékét a Nemzeti Kegyeleti Bizottság kellene hogy gondozza.
A háború elmúltával a szovjet parancsnokok lefegyverezték a fogságba hurcolt Görgey zászlóalj katonáit. Az életben maradottak egy-két-három év elteltével tértek haza.
Befejezésül, tisztelt Országgyűlés, mondanám, ideje, hogy jelentőségükhöz mérten megőrizzük emlékezetünkben a két pogány közt egy hazáért küzdő áldozatvállalókat.
Köszönöm a meghallgatást.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés