DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségbiztosítás 10 millió ember közös ügye. Ebben az esztendőben 1000 milliárd forintunk van arra, hogy valamennyiünk számára biztosítsuk az egészségügyi ellátást, a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátást. További 500 milliárd forintot fordítunk anyasági támogatásra, táppénzre, rokkantnyugdíjra és további pénzbeni ellátásokra.

Sok pénz ez, rengeteg, ugyanakkor mégis kevés. Kevés ahhoz, hogy az orvostudomány legújabb vívmányait azonnal mindenki számára hozzáférhetővé tegyük. Pedig ezt szeretnénk, ezért az a célunk, és az nem lehet más, mint hogy Magyarország lakossága számára a lehető legjobb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsuk. Ezért azonban változtatni kell. Apróbb vagy nagyobb lépésekkel, de változtatni kell, s ez a változtatás nem tűr halasztást, mert ezt várja tőlünk az a 150 ezer beteg, aki jobb kötszerellátást vár a krónikus sebei miatt; azok, akik ortopédcipőre vagy kerekesszékre szorulnak; azok, akik az otthoni ápolásnak megfelelő jobb ápolási eszközökre várnak; vagy az az 50 ezer ember, aki inkontinenciában szenved. Igen, ők sürgetik a jobb, hatékonyabb rendszer kialakítását. Egy ilyen lépés az önök előtt fekvő T/15641. számú törvényjavaslat is.

Számomra alapkövetelmény, hogy a változtatások társadalmi, szakmai és érdek-képviseleti szervekkel egyeztetve, optimális esetben konszenzusos alapon, de minimálisan értelmes kompromisszumok mentén történjenek. Így tettünk most is. A törvényjavaslatot számos társadalmi és érdek-képviseleti szervnek megküldtük véleményezésre. Az egyeztetések során kiderült, hogy a törvényjavaslat széles körű támogatást kapott, különös tekintettel a gyógyászati segédeszköz-ellátó rendszer régen várt átalakítására és ezen belül is a kölcsönzési rendszer jelentős fejlesztésére.

Tisztelt Országgyűlés! A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatási rendszere hosszú évek óta felülvizsgálatra, korszerűsítésre szorul. Noha az Európai Unió a gyógyászati segédeszköz-ellátással kapcsolatban nem támaszt olyan egyértelmű követelményeket, mint a gyógyszerek társadalombiztosítási befogadása és támogatása terén, a hazai gyógyászati segédeszköz-ellátó rendszerünk messze elmarad más tagállamokban alkalmazott megoldásoktól. Az elmúlt öt évben a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatására fordítható előirányzat megduplázódott. Ebben az évben 45 milliárd forintot fordítunk erre a célra. Ebből több mint másfél millió ember számára kell biztosítanunk a korszerű gyógyászati segédeszközöket. Olyan emberek várnak tőlünk hathatós intézkedéseket ebben a kérdésben, akik számára a gyógyászati segédeszköz a jobb életminőséget, az eredményes rehabilitációt jelenti. Ugyanakkor azt is látnunk kell az elmúlt években, hogy az ellátás ezen a területen sok mindenben nincs rendben.

A kormány úgy döntött, hogy a gyógyászati segédeszköz-ellátás egész rendszerének a felülvizsgálata és korszerűsítése nem halogatható tovább. A munkálatok már az elmúlt évben megkezdődtek. A kormány elfogadott egy teljes vertikumra kiterjedő átalakítási koncepciót. Ennek alapján az elvégzett munkánk ölt testet ebben a törvényjavaslatban. Az ellátási rendszer minden pontján változtatni szükséges.

Az előterjesztésben javasolt módosítások fő célja, hogy feloldják a gyógyászati segédeszközök jelenlegi támogatási rendszerének rugalmatlanságát, és a biztosítottak számára igényeiknek megfelelő nagyobb választási lehetőséget biztosítsanak, továbbá a valóban rászoruló biztosítottak hozzájuthassanak a szükséges technikai-műszaki segédeszközökhöz. A rehabilitációt segítő eszközökhöz való hozzájutás korszerűsítése rendkívül fontos, hiszen ebben az esetben sokszor a beteg családját, közvetlen környezetét is érinti az ellátatlanság. Jó ellátás esetén a gyógyászati segédeszközt igénybe vevő biztosítottak munkaképessé, járulékfizetővé, de legalábbis önellátóvá válhatnak, illetve gyógyulásuk lényegesen gyorsabbá válhat. Az otthoni ápolás elősegítése megfelelő eszközökkel a fekvőbeteg-szakellátás terheit csökkenti. Így a betegeknek nem kell drága kórházi ágyon feküdni, ha otthonában megfelelő gyógyászati segédeszközzel ápolható.

Az egyedi méltányosság újraszabályozása megteremti a lehetőséget, hogy a méltányosságból már támogatott gyógyászati segédeszközök javítási díjához is lehessen méltányosságból történő hozzájárulást kérni. A módosítás alapján a jogszabályban meghatározott esetekben és feltételekkel a gyógyászati segédeszközök esetén az ártámogatás keretösszegben is megállapítható. A biztosítottak által régóta várt lehetőség, hogy bizonyos betegségek esetén ne csak egyféle gyógyászati segédeszközre legyenek jogosultak, hanem a számukra megadott keretösszegen belül rugalmasan választhassanak az állapotuknak mindenkor éppen megfelelő eszközökből.

Érdemes áttekinteni, milyen fontosabb lépések megtételére került sor az elmúlt évben, amelyek a törvényjavaslat előzményeinek tekinthetőek. A már elvégzett munka jelentős része az egészségbiztosításról szóló törvény végrehajtási rendeleteiben ismerhető meg. Itt szeretném megjegyezni, hogy a törvény végrehajtásáról rendelkező legfontosabb kormányrendeletet még ezen a héten az egészségügyi bizottság rendelkezésére bocsátom.

A következő lépéseket tettük meg ezt megelőzően. Meghatároztuk a gyógyászati segédeszköz fogalmát. Szigorítottuk a referenciatermék megállapításának szabályait. Előírtuk az egyedi méretvétel alapján gyártók esetében a minőségi megfeleléstanúsítást. Arányossá tettük a javítási díjhoz nyújtott támogatást. Gyorsítottuk a méltányossági kérelmek elbírálását. Pontosítottuk a forgalmazókkal kötendő szerződés feltételeit. Meghatároztuk a helyettesíthetőség szabályait, mindezeken túlmenően megerősítettük az Egészségbiztosítási Pénztár ellenőrzési szervezeteit, kialakítottuk a támogatás kiutalásának folyamatos, naprakész követését, az adatok pontos feldolgozását lehetővé tevő új informatikai rendszert. Mindezek alapján joggal várhatjuk el, hogy a gyógyászati segédeszköz-ellátás területén a nem rendeltetésszerű felhasználások száma csökken, és ez előzetes becsléseink szerint akár 10 százalékos megtakarítást is eredményezhet. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ezeket a megtakarításokat visszaforgatjuk a rendszerbe, és új, korszerű gyógyászati segédeszközök támogatására kívánjuk fordítani.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat új típusú szerződés megkötését is lehetővé teszi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a gyógyszer forgalomba hozatalának jogosultja, valamint a gyógyászati segédeszköz forgalomba hozója, illetve a gyógyászati ellátás nyújtója között. Ezáltal lehetővé válik, hogy a gyógyászati segédeszköz esetében, hatósági ár bevezetése nélkül, egy adott terméket valamennyi forgalmazónál társadalombiztosítási támogatással azonos térítési díj mellett árusítsanak, gyógyászati ellátások esetében pedig az ellátást támogatással igénybe vevők azonos mértékű térítési díjat fizessenek ugyanazon ellátásért. A méltányosságból igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások köre kiegészül azzal a lehetőséggel, hogy a méltányosságból már támogatott gyógyászati segédeszközök javítási díjához is nyújtható legyen támogatás.

(9.50)

Az árhoz nyújtott támogatással igénybe vehető ellátásokra vonatkozóan a törvény hatályos szövege nevesíti, hogy a biztosított audiológiai szakrendeléseken, illetve fogorvosi szakrendeléseken kiszolgáltatott egyes gyógyászati segédeszközök esetén is jogosult az árhoz nyújtott támogatásra.

A módosítás következtében lehetőség nyílik arra, hogy a gyógyászati ellátást, azaz gyógyfürdőellátást nyújtó szolgáltató orvosával a gyógyászati ellátás támogatással történő rendelésére az Egészségbiztosítási Pénztár szerződést köthessen.

A módosítás rendelkezik arról, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárnak az orvossal kötött szerződésben a támogatással történő gyógyszer, gyógyászati segédeszköz rendelésére jogosító szerződés mellékletét képezi az orvos arra vonatkozó nyilatkozata, hogy áll-e a gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-ismertető tevékenység végzésére irányuló jogviszonyban gyógyszer- vagy gyógyászati segédeszközgyártóval vagy -forgalmazóval, illetve nagykereskedővel. A gyógyszer- vagy gyógyászati segédeszköz-ismertető tevékenység végzésére irányuló jogviszonyban álló orvos kizárólag külön jogszabályban foglalt esetben jogosult gyógyszer-, illetve gyógyászati segédeszköz-rendelésre.

A törvény hatályos szövege nem tartalmaz rendelkezéseket a pro familia jogcímen az orvos családtagja részére történő gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-rendelésre, amit jelen módosítás pótol. Ennek alapján az Egészségbiztosítási Pénztár az erre igényt tartó orvossal szerződést köt - a gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-rendelésre vonatkozó szakmája betartása mellett - saját maga vagy hozzátartozója részére nyújtott gyógyászati segédeszköz-rendelésre.

A törvényjavaslat a finanszírozási szerződés tartalmi követelményeit is bővíti az elszámolható szolgáltatások mennyiségi korlátainak rögzítésével és az egészségügyi dokumentáció vezetésének rendjéről szóló intézményi tájékoztatással.

A módosítás új eleme, hogy lehetőséget ad arra, hogy az orvos az ellenőrzés során megállapított jogosulatlan rendelés tényét vitassa, és a bizonyítás részeként kezdeményezhesse a beteggel történő adategyeztetést is.

A módosítás kibővíti az egészségügyi ellátások igénybevételének az Egészségbiztosítási Pénztár által történő ellenőrzése lehetőségét azzal, hogy sor kerülhet a betegnél történő adategyeztetésre a jogosulatlanul igénybe vett ellátások megállapítása céljából; és bevezetésre kerül a biztosított megtérítési kötelezettsége abban az esetben, ha neki felróható módon, jogalap nélkül vett igénybe gyógyszert vagy gyógyászati segédeszközt, illetve gyógyászati ellátásához támogatást.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat tartalmazza további egészségüggyel kapcsolatos törvények kisebb volumenű módosításait is. Ezek közül kiemelném a következőket: az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény módosítását egyrészt az emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekkel végzett klinikai vizsgálatok során alkalmazandó, helyes klinikai gyakorlat bevezetésére vonatkozó előírások teszik szükségessé, másrészt a módosítással lehetővé válik, hogy a lakosságnál keletkezett gyógyszerhulladék olyan módon kerüljön ártalmatlanításra, hogy ennek a folyamatában mind a gyógyszergyártó, mind a nagykereskedő, mind a gyógyszertár működtetője részt vesz.

Az egészségügyi és a hozzá kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény módosítása egyrészt a veleszületett fejlődési rendellenesség okainak feltárása, illetve azok megelőzése érdekében szükséges teendőket szabályozza, másrészt a harmadik ország fogalmának bevezetésével az adattovábbítás EU-direktíva szerinti pontosítását tartalmazza.

Itt szükséges néhány szóval kitérnem a módosítás lényegére. El kell oszlatnom azt az aggályt, amely az egyeztetések során az adatvédelmi országgyűlési biztos úr részéről is felvetésre került, hogy a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartásának pontosítása érdekében kitöltendő adatlappal kapcsolatos adatfelvételt szabad-e védőnőre bízni. Úgy gondoljuk, hogy a védőnő éppen az a kontakt személy, akinek hatékony szerepe lehet az adatok továbbításánál, hiszen feladatai között első helyen szerepel a terhesek gondozása, tehát a szülőkkel együtt érezve, szakmai tudásával elősegítheti a veleszületett rendellenességek ok-okozati feltárását.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítása az emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítményekkel végzett klinikai vizsgálatok során alkalmazandó helyes klinikai gyakorlat bevezetésére vonatkozó uniós előírások átvétele, a fokozottan sérülékeny betegcsoporton folytatott klinikai vizsgálatok tekintetében előírt szigorúbb szabályok és jogi garanciák megteremtése miatt szükséges.

A törvényjavaslat a regionális egészségügyi tanácsok megalakításával kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket is tartalmazza. A 2005. évi költségvetésről szóló törvény alapján bekerültek az egészségügyi törvénybe a regionális egészségügyi tanácsokról szóló rendelkezések, amelyek 2005. január 1-jével léptek hatályba. Tekintettel azonban arra, hogy regionális egészségügyi tanács néven 2005. január 1-je előtt is működtek szervezetek, így szükség van egy átmeneti szabályra, amely lehetővé teszi, hogy a már működő regionális egészségügyi tanácsok meghatározott ideig a már kialakult szervezeti formákban láthassák el feladataikat.

Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről szóló, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXIV. törvény módosítása az alkotmánybírósági döntés miatt szükséges. Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosítása azért vált szükségessé, hogy megkönnyítse azon szabadfoglalkozású, egyéni vállalkozóként tevékenykedő orvosok tevékenységének gyakorlását, akik működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltatónál végeznek egészségügyi szolgáltatást.

A törvénymódosítás záró rendelkezései között az anonim HIV-szűréseknek az egészségügyi törvényben szabályozott rendszeréhez igazítja az egészségügyi adatkezelési szabályokat.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a javasolt módosítások egy magasabb szakmai és széles körű ellátás biztosítását szolgálják az érintett területeken. Kérem önöket, hogy vitassák meg a törvényjavaslatot, és határozataikkal erősítsenek meg bennünket abban, hogy jó úton járunk. A magam részéről természetesen nyitott vagyok minden jobbító szándékú javaslatra.

Végezetül szólnom kell arról, hogy a kormány a törvényjavaslat tárgyalásának sürgősséggel történő napirendre tűzését kezdeményezte. Ennek az indoka az, hogy az előzetesen folytatott egyeztetések az összes érintett szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel a tervezettnél hosszabb időt vettek igénybe, és amennyiben a tavaszi ülésszak során nem születne döntés a törvényjavaslat kérdésében, akkor a törvénymódosítás hatályba léptetése féléves halasztást szenvedne, ami a felsorolt indokok tükrében komoly veszteséget jelentene mind a betegek, mind az ellátórendszer szempontjából.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu