DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az itt szereplő ajánlási pontok közül a 4. számúval szeretnék röviden foglalkozni, amely a nemzetközi szerződés előkészítéséről beszél. Hogy világos legyen a módosító javaslatunk, engedjék meg, hogy felolvassam a kormány javaslatát. Az így szól: “A szerződés előkészítésétől kezdődően folyamatosan vizsgálni kell, hogy a szerződés a belső jogszabályokkal, valamint egyéb nemzetközi jogi kötelezettségekkel összhangban áll-e. Az összhang megteremtését a szerződés tartalmának megfelelő alakításával, továbbá a belső jogszabályok és a nemzetközi jogi kötelezettségek lehetőség szerinti módosításával, megszüntetésével biztosítani kell.ö

Túl azon, hogy ez a megfogalmazás szerintünk a szükségesnél sokkal terjedelmesebb, megint azzal a problémával állunk szemben, hogy az előterjesztő gondolkodásmódjában nem a hazai jogrend a kiindulási alap. Egész egyszerűen ez egy olyan szemlélet, ami számunkra bizony nem emészthető. A módosító javaslatunkat is idézem; csak ennyi lenne, egy rövid mondat: “A vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangjában biztosítása érdekében a szerződés tartalmát lehetőség szerint a belső jogszabályok tartalmára tekintettel kell alakítani.ö

(15.10)

Mennyiben tér el a mi javaslatunk a kormány javaslatától? Annyiban, hogy akkor, amikor nemzetközi szerződésről tárgyal az erre feljogosított, magyar államot képviselő szerv, akkor a tárgyalás során az vezesse, hogy lehetőség szerint a belső jogrendünket meg tudja őrizni. Az legyen számára a kiindulási alap, hogy akkor, amikor vitatkoznak szerződési feltételekről, akkor az legyen a szeme előtt, hogy mi az itthoni jogi állapot, mi a jogi helyzet. Ne az a helyzet keletkezzék, hogy nekünk kelljen, nekünk legyen szükséges igazodni a másik oldalhoz, hanem úgy próbáljunk alkudni - hiszen ezek a tárgyalások lényegében alkufolyamatok -, hogy saját érdekeink, saját jogaink megvédésére koncentráljunk.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a nemzetközi szerződések világában kompromisszumokat kell kötni. Akárhogyan fogalmazzuk is meg a törvényt, ez akkor is így lesz. De azért mégis fontosnak, üzenetértékűnek tartjuk, hogy az a törvény, ami saját magunk számára szól, ami zsinórmértéke lesz annak a köztisztviselőnek, aki kimegy külföldre tárgyalni vagy a külföldről ideérkező tárgyalópartnerrel tárgyal, annak számára mi legyen a kiindulási alap: hogy az a tárgyalásra feljogosított fél azt tartsa szem előtt, hogy mik a hazai viszonyok, mik a hazai jogszabályok, és lehetőség szerint ennek a megőrzésére törekedjen. Nem biztos, hogy ez mindig sikerülni fog. Ezért szerepel a mi szövegünkben az a szó, hogy “lehetőség szerint.ö

A mi módosító javaslatunk erre helyezi a hangsúlyt, ezt kívánja prioritássá tenni. Ha nem megy, akkor majd nyilván engedni kell, de a kormány javaslata eleve feladja megint csak ezt a pozíciót és ezt a gondolkodásmódot.

Lehet mondani, hogy ez egy elvi kérdés. Az is. Lehet ezt úgy érteni, hogy elvi kérdés, hogy adott esetben nem biztos, hogy nagy gyakorlati jelentősége van annak, hogy hogyan szól ez a törvényszöveg. Mégis azt gondolom, hogy egy törvénynek bizonyos elvi megközelítéseket tisztán meg kell fogalmaznia, és természetesnek tartom, a nemzeti érdekből való kiindulás természetes következményének, hogy a saját viszonyaink védelméből kell kiindulni, és amikor egy törvényjavaslatban megfogalmazzuk a kiindulási alapot, a megközelítési módot, akkor ezt kell elsősorban hangsúlyozni, ezt kell elsősorban prioritássá tennünk.

Ez a módosító javaslat ezt szolgálja, sajnos nem támogatta az alkotmányügyi bizottság, nem támogatta a kormány sem. Bízunk abban, hogy ebben a kérdésben és a hasonló természetű kérdésekben, nem utolsósorban e vita eredményeként is meg tudjuk győzni a kormányt egyrészt a jó szándékunkról, másrészt arról, hogy ez a közös érdek, és abban is bízom, hogy azt is átlátjuk, hogy amiről visszatérően vitatkozunk most már, ebben az esetben itt, az ajánlás 4. pontjánál, ezek nem lehetnek pártpolitikai kérdések. Ez a nemzeti érdek szolgálatának a kérdése.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu