DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek, tudniillik az itt szereplő ajánlási pontok egy részével kapcsolatosan az általános vitában elmondtam a Fidesz álláspontját, és ezt nem kívánom megismételni, csupán jelezném, hogy a promulgáció-publikáció problémája volt a köztársasági elnöknek az a jogköre, amely a törvény kihirdetése kapcsán őt terheli. Aztán olyan kérdések merülnek itt fel, amelyek önmagukban nézve alkotmányjogilag nem különösebben problematikusak.
A jogalkotással kapcsolatos kérdéseknél a gond és a nézetkülönbség igazán a jogalkotásról szóló törvénytervezetben rejlik, amelyről majd egy kicsit később fogunk tárgyalni. Azt gondolom, ott majd elegendő lesz elmondani az egyes módosító javaslatok kapcsán az észrevételeinket.
Még két dolgot említenék az elmondottakhoz kapcsolódóan. Az alkotmánymódosításból a jogalkotási törvénnyel nem azok a jelentéspontok függenek össze, amiket mi most tárgyalandónak szavaztunk. Ezt nem azért mondom, hogy vitatkozzak egy már meghozott eljárási döntésünkkel, csak tartalmi összefüggésre szeretnék utalni. A jogalkotási törvénynél az egyik központi kérdést az képezi, hogy mik alkossák a kizárólagos törvényhozási tárgyakat. Ennek az alkotmányjogi összefüggései azokkal az alkotmányjogi rendelkezésekkel állnak fenn, amely alkotmányjogi rendelkezések az Országgyűlés hatáskörébe kizárólagos törvényhozási tárgyként tartozó ügyeket illetik. Vannak az alkotmánynak és az előttünk lévő törvénynek olyan pontjai, amelyek az Országgyűlés eme jogköréről, nevezetesen, a kizárólagos törvényhozási tárgyak megalkotására vonatkozó jogkörről beszélnek. Ezek a problémák azonban - még egyszer mondom - a jogalkotási törvénnyel összefüggésben inkább ott lennének érinthetők. Itt csak jelezni szeretnék egy összefüggést, de a jogalkotási törvény vitájában szeretném ezeket a kérdéseket érinteni.
Engedtessék meg, hogy a most tárgyalásba vett vitaszakaszban szereplő ajánlási pontok közül kettőt megemlítsek.
(14.10)
Az elsőként említendő ilyen pont az ajánlás 5. pontja, amely gyakorlatilag pontosítást, illetőleg bizonyos, a vonatkozó törvényhely szerkezeti felépítését tartalmazó módosító javaslatot foglal magában. Az alkotmányügyi bizottságban nem támogatták és más bizottságban sem, mert a kormány nem értett egyet ezzel a javaslattal, jóllehet a négypárti egyeztetések során szinte azonos véleményen voltunk ebben a körben. Nem igazán értem most sem, hogy miért nem kapjuk meg ebben a kérdésben a bizottságok kormánypárti többségének és magának a kormánynak a támogatását.
Végül e körben a 26. ajánlási pontot szeretném külön megemlíteni. Ezt támogatja a kormány, támogatják a bizottságok is, kormánypártiak is. Ez gyakorlatilag egy olyan evidencia kimondására irányul, amit a kartális alkotmány jellegéből tulajdonképpen e rendelkezés nélkül is természetesnek tekintettük. A javasolt rendelkezés úgy szól, hogy fogalmazódjék meg az alkotmányban az, hogy az alkotmány a Magyar Köztársaságnak alaptörvénye, amellyel más törvény vagy egyéb jogszabály nem lehet ellentétes. Ennek a szabálynak az első fele: az alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye, ez ma is szerepel a magyar alkotmányban. A második része, amire mondom, hogy evidencia és a kartális alkotmány közjogi természetéből és szabályozási logikájából egyenesen következik, az kerülne itt expressis verbis megfogalmazásra, vagyis hogy az alkotmány más törvénnyel vagy más jogszabállyal nem lehet ellentétes. E javaslat tekintetében, mint az előbb említettem, a támogatást megkaptuk, és kérjük ezt a továbbiakban is. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés