IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Ténylegesen érdekes a mai vita, hiszen a patkó két oldala ritkán különbözik ennyire, amikor valaki egy teljesen felhőtlen, szép országot lát, a másik pedig egy zivataroktól teli országot, amelyben bizony nem sikerült kihasználni a lehetőségeket. Az európai uniós csatlakozás egy évének mérlegét sokféleképpen megvonhatjuk, néhány jelzésértékű dolgot szeretnék mondani.
Az első, ha már az agráriumnál tartunk: Szlovákiában a kiegészítő támogatást megkapták az ott élő gazdák, az idén a húsvéti piacon meglehetősen jelentős mennyiségű szlovák húst lehetett már kapni magyarországi boltokban. Azt hiszem, ez pontosan jelzi, hogy mi az a folyamat, ami az elmúlt egy év alatt zajlott. De ugyanígy említhetjük a kereseteket is. Szabó képviselő úr elismerte már, hogy tavaly 1 százalékkal csökkent a kereset, igaz ugyan, hogy megemlítette, hogy de az elmúlt három év alatt 25 százalékkal nőtt. Kíváncsi lennék arra, hány ember érzi úgy a saját pénztárcáját, a saját életlehetőségeit figyelembe véve, hogy az ő keresete negyedrészével nőtt, negyedrészével jobban él, mint azelőtt. Azt hiszem, kevesen vannak, vagyunk így az országban.
Ha egy egyszerű mérleget kívánunk vonni, akkor azt mondhatjuk, hogy a közgazdasági költségvetésben, egy államháztartás költségvetésében létezik a külföld és a belföld, és ha ennek a mérlege az Európai Unió által elítélten is negatív lett, akkor két lehetőség van: vagy a külföld mérlege csökkent, vagy a belföld mérlege csökkent. Mindenki azt mondja, hogy a külföld bizony növekedett, hiszen az ország gazdasága jól teljesít. Akkor nincs más lehetőség, a matematika meglehetősen egzakt tudomány, mint az, hogy a belföldi helyzet romlott. És nem is kicsivel. Ez pedig az elmúlt egy év és a megelőző két év politikájának köszönhető.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés