KORDÁS LÁSZLÓ foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hadd szóljak néhány szót én is ehhez a bizonyítványhoz!
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium felügyeli a humán erőforrás operatív programot, amely programban 191 milliárd forint keretösszeggel tudunk gazdálkodni. A HEFOP legfontosabb várt eredménye az, hogy 2008-ig a foglalkoztatási szint a mai 57 százalékról emelkedjen 60 százalékra, ezzel együtt, ezzel párhuzamosan csökkenjen a munkanélküliség, illetve növekedjen a felnőtt lakosság aránya a felnőttképzésben. Ez egy fontos szempont, úgy vélem, a humán erőforrás operatív program végrehajtása szempontjából.
A program célkitűzése három fő stratégiai gondolkodás mentén valósul meg. Az egyik, mint már említettem, a foglalkoztatás bővítése. Azonban ahhoz, hogy ez a foglalkoztatásbővítés meg tudjon történni, versenyképes munkaerőre is szükség van.
(9.30)
Ezért fontos cél az, hogy a felnőttoktatásba minél szélesebb körben tudjuk bevonni a ma még munkanélküli embereket annak érdekében, hogy a nyílt munkaerőpiacon egyre inkább álláshoz tudjanak jutni, az elhelyezkedési esélyeiket egyre inkább tudjuk növelni.
A munkaerő-piaci részvétel szempontjából különösen fontos a harmadik prioritás, ami a társadalmi kirekesztődés és a szegénység megelőzése érdekében próbál meg lépéseket tenni. Azt gondolom, hogy 2005. április közepéig az operatív program forrásainak mintegy 66 százalékáról, 127 milliárd forintról már döntés is született. 57 milliárd forint erejéig pedig már megszülettek a szerződések is. Azt hiszem, hogy ez nagyon jó arány. A kifizetések is folyamatosan megtörténnek, ebben is jól állunk. Hiszen ha végiggondoljuk azt a folyamatot, ami egy ellenőrzési mechanizmus során végbe kell hogy menjen a kifizetésekig, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a mintegy 8 milliárd forintos kifizetésünk igen jó ebben az első időszakos értékelésben.
Ha végiggondoljuk ennek a programnak a hatásait, azt lehet összefoglalóan megállapítani, hogy a későbbiekben mindenképpen kedvező hatása lesz, és a lakosság érezni is fogja ezeket a kedvező hatásokat. Ha például a hölgyek munkaerő-piaci elhelyezkedésére gondolunk, akkor ennek a programnak a révén mintegy 50 ezer nő juthat foglalkoztatáshoz, illetve olyan atipikus vagy részmunkaidős megoldáshoz, ami az ő foglalkoztatási esélyeiket mindenképpen növeli.
Nagyon fontosnak gondolom azt, hogy mintegy 80 ezer diák a program keretében olyan felsőoktatási intézményben, illetve szakképző intézményben tud tanulni, aminek az infrastruktúrája fejlődő, megközelíti, sőt eléri az Európai Unió oktatási intézményeiben lévő infrastruktúrát.
Még egy folyamatról szeretném a tisztelt képviselő urakat tájékoztatni. Ez pedig az, hogy a humán erőforrás operatív programhoz kapcsolódóan megalkottuk és jóváhagytuk a nemzeti foglalkoztatási akciótervet, melyet benyújtottunk az Európai Bizottságnak, illetve az Európa Tanácsnak.
Nagyon fontos, hogy példaértékűnek tekintették a nemzeti foglalkoztatási akciótervünket, a kormány irányvonalát jónak tartották. Különösen kiemelték azt a folyamatot, amilyen folyamat révén ki tudtuk érlelni ezt a nemzeti foglalkoztatási akciótervet, így a szociális partnerekkel közösen állapodtunk meg abban, hogy hogyan, milyen módszerekkel lehet a foglalkoztatási szintet Magyarországon növelni.
Ennek érdekében vagy ennek értelmében a szociális partnerek véleményével összhangban abban állapodtunk meg, hogy körülbelül 0,8 százalékos évi foglalkoztatásiszint-növekedést lehet megcélozni ennek a programnak a segítségével. Emellett még hadd szóljak arról is, hogy aktívan részt veszünk az Unió munkajogi és egyéb, a munka világát érintő jogalkotási fórumain.
Nagyon fontos hangsúlyoznom azt is, hogy ebben a folyamatban minden eszközt és minden lehetséges fórumot megragadunk ahhoz, hogy érvényre juttassuk Magyarország érdekeit, különösen a munkaerő szabad áramlását tekintve, és ebben folyamatos együttműködést biztosítunk a szociális partnereknek, azaz a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés