ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: A képviselő úr személyesen megszólított, ezért nem tehetem meg azt, hogy nem válaszolok neki. Képviselő úr, a következőt gondolom. Az első kérdésre nem tudok vagy nagyon nehezen tudok nagy indulat nélkül válaszolni. Ezért óvatosan csak úgy közelítem meg, hogy ha képviselő úr a numerus clausust és az Európai Unióban általánosan alkalmazott, többek között a nőket és más kisebbségeket érintő pozitív diszkriminációt és ennek eszközrendszerét összekeveri, akkor ezen a fajta elvi alapon nem nagyon látok lehetségesnek érdemi párbeszédet erről a kérdésről. Ha képviselő úr erkölcsi érzéke e között a két ügy között nem tesz különbséget, akkor én ezt nem fogom tudni észérvekkel kialakítani képviselő úrban.
A második kérdésben valóban érdemi vita van közöttünk. Az egyházi felsőoktatási intézmények nagyon helyesen ma világi természetű képzéseket is folytatnak, képeznek jogászt, közgazdászt, sok minden mást. Azt gondolom, hogy ezekben az intézményekben jogos követelmény, hogy a felvétel folyamán lehessen a hallgatókkal szemben a képzés és az intézmény jellegéhez viszonyított arányos és méltányos felvételi különbségtétel világnézeti szempontból. Azzal azonban, hogy ez a képviselő úr által javasolt korlátlan különbségtétel legyen akár az intézmény működésében, akár a felvétel folyamán, nem tudunk egyetérteni.
Teljesen világos a jelenlegi jogi szabályozás abban az értelemben, hogy lehetővé teszi ezeken a képzéseken azt a fajta arányos különbségtételt, amivel az intézmény jellegét figyelembe lehet venni. De azért azt is figyelembe lehet venni, hogy ez a képzés egyébként nem egy magánintézményben történik, vagy akár nem egy olyan intézményben, ahol valamilyen módon összeadnak valakik pénzt és ebből költenek, hanem itt az adófizetők pénzét költik. Ez egy olyan típusú megoldás, amely álláspontunk szerint megfelel mindenfajta követelménynek. Hozzá kell tennem, hogy a hitéleti képzésnél természetesen az egyházak külön szabályokat alkalmazhatnak, de ez egy más típusú kérdés.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés